A The Affairből és a Lutherből ismert zseniális színésznő, Ruth Wilson - aki filmben és színpadon egyaránt remekel - ezúttal egy igazi különlegességet hoz el a BBC-nek: saját nagymamája titkokkal teli életét meséli el. A Mrs Wilson című sorozatot Ruth Wilson nagymamájának élete inspirálta. A történet az 1930-as évek Indiájában kezdődik, de az események a következő évtizedekben, Londonban bontakoznak ki.

 

mrs_wilson.jpg

 

Mrs Wilson a férje hirtelen halála után rájön, hogy a férfinak volt egy másik élete és egy másik felesége. De az igazán sötét titkok akkor kezdenek felszínre törni, amikor kiderül: a férfi kém volt. Mrs Wilson rádöbben, hogy egyáltalán nem tudja, ki volt a férje valójában...

A sorozat első részét ma este, azaz 2018. november 27-én mutatja be a BBC, magyar idő szerint 22:00 órakor. Íme, az előzetes:

 

 

 

Érdekes, hogy éppen most írtam arról, hogy Kit Harington miként játssza el a saját felmenőjét:

Guy Fawkes mesebeli alakja tehát évszázadok óta ott él az emberek képzeletében. Azonban ha valaki a lőporos összeesküvés mögött álló valódi embereket szeretné megismerni, annak feltétlenül ajánlom a BBC 2017-es Lőpor című sorozatát. A háromrészes minisorozat producere és főszereplője Kit Harington, aki Robert Catesby egyenesági leszármazottja, és természetesen őt alakítja. A direkt kapcsolat az alkotó és központi figura között nem teszi elfogulttá a sorozatot, ellenkezőleg, nagyon is árnyalt képet kapunk: a lőporos összeesküvés kilép a mesék és ünnepek homályos világából, valódi történelmi eseménnyé lesz. Esendő emberek, tévedések, szenvedés és családi összetartás tárul föl a mai tűzijátékok és nagy vidámság mögött. Mindehhez persze, BBC sorozattól megszokott módon csodálatos színészi alakítás dukál: Kit Harington érzékenyen és nem túlozva játssza el saját felmenőjét. Mark Gatiss felejthetetlen Robert Cecil szerepében, Tom Cullen pedig hús-vér emberré teszi Guy Fawkest. Nézzétek meg a sorozatot, érezzétek át, mennyire valóságos volt a lőporos összeesküvés, és emlékezzetek rá, amikor legközelebb azt halljátok: Remember, remember! The Fifth of November!

 A teljes bejegyzést ITT találjátok meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr7314396564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gertrudstein 2018.11.27. 19:48:16

Juhúúú, ez fantasztikus!
Ruth Wilson nagyon megcsúnyult, de jó színésznő! Jó lesz!!!

ChristineJane 2018.11.27. 19:53:39

@gertrudstein: igen, szuper lesz!:) Szerintem nem megcsúnyult, csak megkeményedett a szerep kedvéért.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2018.11.27. 19:55:59

@gertrudstein: @ChristineJane: Ruth Wilsonnak fantasztikus kisugárzása van, és ez a lényeg!

IamSherLocked 2018.11.29. 22:04:33

Szerintem pedig elmaszkírozták a sminkesek. :)

Hát, most az az érdekes helyzet állt elő, hogy az ajánlót olvasva jobban megjött a kedvem a sorozathoz :), mint az előzetes hatására. Az nem csinál túl sok kedvet hozzá...

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2018.11.30. 18:34:12

@IamSherLocked: és egy újabb meközelítés, köszönjük!:)

Wow, jobb vagyok, mint egy BBC-előzetes? Ez már valami!:)))
süti beállítások módosítása