Hamlet, ahogy mi látjuk

2018.08.05. 22:45

„Légy nyájas ámbár, de ne köznapi;
Kémlelve rostáld meg barátidat,
Aztán szorítsd lelkedhez érckapoccsal

(William Shakespeare: Hamlet, Első felvonás; 3. Szín, Arany János fordítása) 

Erzsinek és Csillának,

Akiknek lelke érckapoccsal forrott már az enyémhez.

És ezért mindennap hálás vagyok.

 

Mérföldkőhöz érkeztünk: itt a 91. ajánló. Különleges alkalom ez, így különleges ajánlóval készültünk. Épp ebben a hónapban lesz 3 éve, hogy a nézőtéren ülve láthattam Benedict Cumberbatch Hamlet alakítását. És Benedict Cumberbatch, a Föld leghatalmasabb varázslója bizony nem rég ünnepelte 42. születésnapját. Eljött hát az idő, hogy Erzsi, Csilla és én közösen írjunk a Hamletről. Jön tehát a Hamlet áfonyás-málnás Shake(y)-vel, és három barátnő felejthetetlen emlékeivel. Fogadjátok szeretettel!

 

Bori

 

Amikor a Hamlet eszembe jut (ami igen gyakran megesik) először mindig két különösen erős emlékkép idéződik fel bennem: az első, ahogy Erzsivel egymás kezét fogva ülünk az Óbudai Gimnázium ebédlőjében és a Hamletet olvassuk. A második, ahogy Csillával egymás kezét fogva ülünk egy londoni színházteremben, miközben a színpadon megelevenedik Hamlet története. „Aztán szorítsd lelkedhez érckapoccsal” az már biztos, hogy számomra a Hamlet a barátságról is szól. A tartós, mély barátságról, amelyben a lelkek egybeforrnak. De miről még? És itt a bökkenő! Mert a Hamlet mindenről szól, mindig ugyanarról, és mindig másról. Éppen ezért félelmetes és hívogató egyszerre.

bc_hamlet.jpg

Ha kinyitjuk a Világirodalmi Lexikont Benedek András író, dramaturg, színikritikus, műfordító azt mondja, hogy Hamlet, mint a dráma főszereplője egyszerre szörnyeteg és kultúrhérosz, így egyszerre megsemmisíti és kiteljesíti önmagát.

 

A Globe Színház blogján éppen egy-két hete jelent meg egy bejegyzés Hamletről egy Shakespeare-ről szóló friss képregény kapcsán. A bejegyzés szerzője, Anthony Del Col, aki a képregény társalkotója, leírja, hogy általánosan elfogadott tétel, hogy Hamlet nem egy cselekvő hős. Inkább olyasvalaki, akit a külső körülmények és más emberek rángatnak, ő pedig mereng és tűnődik, képtelen döntést hozni, miközben belekerül az események sűrűjébe. Anthony Del Col amellett érvel, hogy mindez nem igaz. Sőt, a Marvel hősök, gyors autók és Jedi-lovagok világában éppen Hamlet az igazi akcióhős, mert neki vannak kételyei, de a kellő időben nagyon is cselekszik.

Pécsi György, tanár, irodalomtörténész Hamlet felnőtté válik című fantasztikus tanulmányának előkészítésekor sorról-sorra hasonlította össze a dráma eredeti szövegét Arany János fordításával. A verssorokhoz kézzel írt jegyzeteket, megjegyzéseket, majd’ 400 oldalnyit. Az ebből készült 88 oldalas tanulmány a dráma egészéből egy főmotívumot ragad ki és dolgoz fel: Hamlet felnőtté válását. „A felnőtté válás általánosan emberi dolog: minden szülőnek problémája az, hogyan vezeti ki gyermekét – educatio – a családból. A Hamlet rendkívül szuggesztív, messzeható, művészi példát állít elénk ennek a feladatnak tragikus megoldására.

 

 

Jan Kott lengyel irodalomtörténész, kritikus és esszéíró Kortársunk, Shakespeare című kötete még ma is a modern drámaelemzés egyik alapműve. Jan Kott a Hamletről így ír: „A Hamletet nem lehet eljátszani, mert csaknem hat óra hosszat tartana. Csak egyet lehet eljátszani ama lehetséges Hamletek közül, melyek ebben a remekbe szabott darabban rejlenek. Ez a Hamlet mindenképpen szegényebb lesz a shakespeare-inél, de ugyanakkor gazdagabb lehet korunk tapasztalataival. A Hamletben sok-sok nemzedék fedezte fel a saját vonásait. S talán éppen ezért zseniális mű, mert megnézheti magát az ember, akár egy tükörben.”

Én szeretem, tisztelem, élvezem a Hamletet és sikerül mindig valami újat felfedeznem benne, amikor kézbe veszem. Azt, hogy ma már nem félek tőle, és nem nehezedik rám a súlya annak, hogy micsoda remekmű, három dolognak köszönhetem. Mindenekelőtt Arany János fordításának, amely az első pillanatban lenyűgözött és közel hozta hozzám a darabot. Ahogy Pécsi György mondja, Arany János fordítása nemzeti tragédiánkká avatta a Hamletet, a magunkénak érezzük. Másodszor a Hamlet szeretetét a barátnőimnek köszönhetem. A közös olvasásoknak, beszélgetéseknek, fordításoknak, nevetéseknek és persze azoknak a színházi- és filmváltozatoknak, amelyeket együtt néztünk végig. Harmadszor ott vannak a remek színészek, akik újra és újra arra inspirálnak, hogy nézzem meg, olvassam el a Hamletet.

 

 

A Hamlet izgalmas krimi, politikai dráma és filozófia mestermű. De számomra az utóbbi években két aspektusa erősödött föl igazán. Egyrészt látok egy fiatal fiút, akinek föl kellene nőnie apja halála után, de még azt sem tudja, hogyan birkózzon meg a gyásszal. Egyáltalán hogyan lehet megbirkózni a gyásszal? Hogyan lehet a veszteséget elviselni? Másrészt ehhez szorosan kapcsolódik a „lenni vagy nem lenni” kezdetű nagymonológ, amelyet nagyon sokszor politikai elmélkedésként értelmeznek, ahol a kérdés az, cselekedni kell-e vagy nem. De számomra ez a monológ most egyértelműen azt kérdezi: van-e értelme mindennek? Van-e értelme az életnek?

A nagymonológ minden bizonnyal a színháztörténet legismertebb szónoklata, még az is ismeri és gondol róla valamit, aki egyébként nem érdeklődik Shakespeare iránt. Ez a legjobb és ez a legrosszabb ezzel a monológgal kapcsolatban. Jó, mert gyönyörű monológ, de rossz, mert éppen az ismertsége miatt lehet ez a monológ elcsépelt, és mereven teátrális. Pedig ha van színházi szöveg, amely akkor igazi és hiteles, ha a pillanatban, spontán gondolatként születik meg a színpadon, akkor „lenni vagy nem lenni” kezdetű monológ az.

A Hamletnek rengeteg feldolgozása és parafrázisa született az évszázadok során. Azt ugye mindannyian tudtátok például, hogy Walt Disney Az oroszlánkirály című filmjének alkotóit a Hamlet inspirálta a rajzfilm készítésekor? A film cselekménye nagy részben párhuzamba állítható a dráma cselekményével. Én azonban most két színházi Hamletet szeretnék bemutatni Nektek, két olyan előadást, amelyekben spontán, nem merev teatralitással született meg Hamlet nagymonológja.

 

 

Az első Benedict Cumberbatch fantasztikus londoni előadása. Épp ebben a hónapban lesz 3 éve, hogy én is megnézhettem. Benedict Cumberbatch Hamlet alakítása intellektuális és filozofikus, rendkívül érzelemgazdag. Benedict Cumberbatch érzékeny, művelt és karizmatikus színész, és ezt megmutatja Hamlet szerepében is. Hamlet itt nem politikus, és az utolsó tragikus pillanatig nem is cselekszik, de mindent mérlegel és átgondol. Ez az előadás dráma egy fiúról, aki kényszerhelyzetbe kerül. Meg kell bosszulnia az apja halálát, de képtelen a cselekvésre. Eközben a háttérben halálos politikai dráma bontakozik ki. A kérdés az: Dánia fönnmarad-e vagy elvész a történelemben. Hatalmas élmény volt ezt az előadást a színházteremben ülve látni. Kiemelném még Ciarán Hinds alakítását, aki felkavaró és napokig ható alakítást nyújtott Claudius szerepében.

 

chclaudius.jpg

 

A második előadás, amit szeretnék megemlíteni, az a Royal Shakespeare Company 2008-es produkciója, David Tennant főszereplésével. Egészen pontosan, amit én láttam az a színházi előadás filmként megrendezett változata, éppen ezért már rögtön vannak benne olyan erőteljes filmes eszközök, amelyeket színpadon nem láthatunk. Például igazi akciófilmként indul a darab, sötét folyosókon didergő katonákkal, és egy testetlen szellemmel. Az is izgalmas, hogy gyakran rejtett kamerán át figyelhetjük az eseményeket. Az előadás egyrészt lendületes, feszültséggel teli politikai krimi arról, hogy Dánia fönnmarad-e vagy elvész a történelemben. Másrészt dráma egy fiúról, akinek meg kell bosszulnia apja halálát, és ő cselekedne is, csak azt nem tudja, mit tegyen.

 

 

David Tennant Hamlet szerepében energikus, felfokozott és cselekvésre kész, mégis habozik. Dánia politikai drámája éppúgy foglalkoztatja, mint családi tragédiája. Most is Claudiust kell kiemelnem: Patrick Stewart megbabonázó alakítást nyújt a testvérgyilkos, trónbitorló király szerepében.

Jan Kott szerint a Hamlet szövegkönyvét, és így a darabot magát Fortinbras határozza meg. Fortinbras nevének jelentése „erős kéz”. A színpadon emberek küzdenek, szeretnek, gyilkolnak, azt hiszik, hogy amit tesznek, az fontos, annak célja van. Majd bejön a színpadra egy fiatal férfi, és mi már tudjuk, hogy hiábavaló volt minden harc és ármány, hiszen mostantól ő lesz az erőskezű király, ami eddig történt nem számít. David Tennant Hamletjében Fortinbras meg sem jelenik. Az utolsó jelenetben úgy érezhetjük, hogy Hamlet a halála pillanatában megbékél – önmagával és a világgal. Úgy érezhetjük, hogy Dániának van még jövője. Benedict Cumberbatch Hamletjében viszont ott a hiábavalóság. Fortinbras bejön.

 

psclaudius.jpg

 

A két előadás tehát alapjaiban különbözik egymástól. Egy valami azonban biztos: a „lenni vagy nem lenni” mindkét előadásban Hamlet lelke mélyéről feltörő, őszinte kérdésfeltevés. Kérdés, amely megragadja, hogy az élet abszurd, felfoghatatlan, jobbára teljesen értelmetlen, és mégis: csodálatos. És én azt hiszem ez az, ami a Hamletet időtlen, minden korban megújuló ékkővé teszi a drámairodalomban: minden öldöklés, gyalázat, cselszövés és hiábavalóság ellenére a mélyén ott van benne, hogy az élet csodálatos.

 

Erzsi

 

Írni vagy nem írni? Az itt a kérdés. Hát, ha Bori blogjáról van szó, akkor persze, hogy írni. Még ha a téma annyira sokrétű és annyira rengeteg gondolatfoszlányt felkeltő is, mint a Hamlet.

Shakespeare csodálatos, mindmáig időtálló drámája Hamlet, dán királyfi sorsáról először a középiskolában került a kezembe. Az első élmény így nem az eredeti színházi keretek között hatott rám, hanem könyv formátumban ismerkedtem meg vele először. Sőt, egy kicsit le is lőttük az izgalmas részeket rögtön az elején, ahogy ez már a magyarórákon lenni szokott: "Hamlet a töprengő értelmiségi prototípusa" - visszhangoznak máig a fejemben magyartanárnőnk szavai. Mindez persze nem rettentett el attól, hogy a könyvet elejétől a végéig el is olvassam. Ebben blogunk írónője, Bori hathatósan közreműködött: máig nem felejtem, ahogy az ebédlőben (testnevelésóra helyett), kézen fogva rágtuk át magunkat Shakespeare klasszikusán, egymást szórakoztatva közben értelmezési ötleteinkkel, megjegyzéseinkkel. Az egyik legjobban megragadt jelenet, monológ, ami elejétől a végéig máig időtálló számomra, Polonius áldása fiához, Laerteshez:

 

'A gondolatnak nyelve sose keljen
Nálad, se tettre ferde gondolat.
Légy nyájas ámbár, de ne köznapi;
Kémlelve rostáld meg barátidat,
Aztán szorítsd lelkedhez érckapoccsal;

De minden első jöttment cimbora
Üdvözletén ne koptasd tenyered.
Kerüld a patvart; de, ha benne vagy,
Végezd, hogy ellened másszor kerüljön.
Füled mindenki bírja, szód kevés;
Itéletet hallj bárkitől, ne mondj.

Füled mindenki bírja, szód kevés;
Itéletet hallj bárkitől, ne mondj.
Öltözz, miképp erszényedtől telik,
Drágán, ne torzul; gazdagon, ne cifrán,
Mert a ruha jellemzi emberét,
S a franciák közt a jobb rangbeli
Legválasztékosabb főmester ebben.
Kölcsönt ne végy, ne adj: mert a hitel
Elveszti önmagát, el a barátot;
Viszont, adósság a gazdálkodás
Hegyét tompítja. Mindenek fölött
Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,
Következik, hogy ál máshoz se léssz.
Isten veled: áldásom benned ezt
Érlelje meg majd.”

 

Nem mindet érezhetjük persze ennyire igaznak, de a fenti nekem kifejezetten szép, lélekmelengető volt. Látható, ahogyan Arany János gazdag szóhasználata, gyönyörű verses szövege csodálatosan visszaadja az eredeti mű nyelvének választékosságát, gördülékenységét (ebben Csilla nem biztos, hogy egyet fog érteni velem, de vállalom :) ).

Ilyen, s ehhez hasonló bölcs igazságok, gyönyörű képek, szállóigék garmadája szerepel a műben. Rengeteg mű átértelmezte, feldolgozta ezeket. Egyik kedvenc példám Hamlet gondolkodása az emberi minőségről és az ezt feldolgozó dal a Hair. c. musicalből, íme:

 

 

A mű elolvasása után az egyik legizgalmasabb színpadi feldolgozás, amit sikerült ebből a műből színházi látcső-végre kapnom, a Royal Shakespeare Company előadása volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Shakespeare halálának 400. évfordulója alkalmából. A darab érdekessége az volt, hogy szinte korhű-verzióban adták elő majdnem teljes hosszában - mintegy négy órán keresztül - ami emberpróbáló lett volna, hacsak... nem sikeredik ennyire csodálatosra a feldolgozás. Shakespeare ugyanis eredetileg nem osztotta felvonásokra a darabot, így a korabeli verzióban a jelenetek között nem volt szünet. A mi modern közönségünk kedvéért azért 2 és fél óra után mégiscsak beiktattak egy pihenőt a színészek, ámde csak azért, hogy aztán ismét végeláthatatlanul sziporkázhassanak Shakespeare szellemes szavai. Ami ezt az előadást feledhetetlenné tette, az a színészek látható elkötelezettsége, alázata volt a darab iránt. Minden pontosan úgy hangzott el, ahogy kellett, voltak szerethető karakterek, s voltak ellenszenvesek a rendező szándéka szerint. Nem volt ugyanakkor sablonos, de tartózkodtak a modern viccektől, kiszólásoktól, legfeljebb hangsúlyokban reflektáltak jelenlegi életünkre. Számomra a Horatio-t alakító színész magaslott ki a mezőnyből. Az ő szempontjai, drámája nagyon érthetővé vált számomra  a darab során, de az összes többi férfi karakterbe is bele lehetett szeretni. A női jellemek picit furcsák voltak, Opheliával az élen, de ő szántszándékkal volt "furcsa"... Ami még különösen kedvessé tette ezt a feldolgozást, az a kedves, szemet gyönyörködtető díszlet s a korabeli ruhák voltak. Tisztára egy kosztümös filmben éreztem magam, varázslatos hangulatvilágítással áthatva. A másik csodálatos elem a darabban az élő színpadi zene volt. Jó ízléssel megválasztott finom hegedűmuzsika, szép reneszánsz dallamok, dobok, vonósok, s a margitszigeti tücskök ciripelése tette feledhetetlenné az estét. Külön szerettem, hogy a zene nemcsak elválasztó szerepet játszott jelenetek között, hanem teljesen együtt élt a darabbal: volt, hogy éppen összekötő szerepet kapott, s a jelenetek szereplői képletesen értve a zene hullámain úsztak át a következő jelenetbe a zenészekkel együtt menetelve. Ilyen igazi egységet színpadi kellékek, színészek, díszlet, világítás, kiegészítők, feliratozás és zene között csak ritkán volt alkalmam megélni. Sütött a profizmus az előadásból, s a darab, a mű, a szerző iránti alázat minden készítőből. Utólag tudtam csak meg blogunk írónőjétől, hogy ezt a darabot bizony - a különleges évforduló alkalmából - a világ összes országában bemutatták abban az évben. Remélem, sok üzenetet át tudtak adni a darabból a Föld különböző pontjain, például Polonius fenti áldása biztosan jól jönne egy-két helyen...

 

 

Csilla biztos úgyis ír Nektek a Zefirelli-verzióról Mel Gibsonnal és Glenn Close-zal, így vegyük az irányt egyenesen egy másik kedvenc feldolgozásom felé ebből a darabból, ami a Kenneth Branagh-féle verzió lenne. Már a Sok hűhó semmiértnél is láthattuk, hogy Kenneth Branagh csodálatos megértéssel és könnyedséggel nyúl a Shakespeare-művekhez. Szinte tapintható benne a szeretet az eredeti mű iránt, nagyon szeretem, hogy Branagh a végletekig hűségesen megtartja a színdarab eredeti szövegét, nem ír át, nem módosít, tisztelettel bánik az eredeti darabbal. A díszlet természetesen már modernebb, de nem kizökkentő. A film valódi sztárparádé, Gerard Depardieu, Kate Winslet, Robin Williams, Brian BlessedJudi Dench és még sorolhatnánk ki mindenki emeli varázslatos játékával a dán királyfi szívbemarkoló drámáját. Ilyen nagyságok nem esnek mégsem a középszerűség hibájába, a film minden karaktere élő, egyedi, izgalmas. Kiemelni nehéz, de talán Polonius (Richard Briers) alakja a legkevésbé szokványos. A film egyik leghatásosabb jelenete, amikor Hamlet találkozik atyja szellemével. A jelenet sokkal félelmetesebb, mint azt a könyvet olvasva érezzük, sokkal hatásosabb, sokkal inkább érthető, miért sarkallja Hamletet olyan cselekedetre, olyan szándékra, amely ellentmond addigi jellemének, hogyan ébreszti fel benne a bosszúvágyat. Ami még más az eredeti színdarabhoz képest, s amitől talán Branagh alkotása egy kicsit több, egy kicsit más, az Hamlet és Ophelia szerelme, kapcsolata. Vissza-visszatérő jelenetként, emlékképként láthatjuk gyengéd szerelmük pillanatait, melyről konkrétan nem beszél az eredeti mű. Ezzel még inkább erőteljessé, sőt, tragikussá válik majd Ophelia (és persze Hamlet) sorsa is a film végén, ez a kép ráerősít az emberi, a nézőkhöz köthető mivoltukra. Az eredeti darabban sosem egyértelmű, Hamlet vajon mit is érez Ophelia iránt, a film ezt a titokzatosságot maga mögött hagyva egy konkrét irányba terel minket. Hasonlóan Hamlet és Ophelia kapcsolatához, a királyné körülötti titokzatosságot is felülírja a film: úgy tűnik, Branagh értelmezésében a királyné nem fekete-fehéren gonosz, nem egyértelműen bűnös: házasságtörő kapcsolata inkább kényszer, semmint számító szándék eredménye lenne. Ami még nagyon izgalmas a filmben, az Hamlet nagymonológja: úgy tűnik, ehhez minden rendező hozzá akarja tenni a magáét, kicsit újraértelmezve azt: Branagh kétoldali tükröket alkalmaz, ahonnan Hamlet egyfelől magát láthatja, másfelől viszont ellenségei kémkednek utána, s ez visszatükröződésként látható számára. így aztán plusz üzenete a monológnak, hogy Hamlet sosincs biztonságban, nincs olyan szeglete a dán birodalomnak, ahol ne láthatnák őt, ne hallhatnák (ne hallgatnák ki) szavait. Érdekes és ma is aktuális gondolat, nem is kell messzire mennünk, elég egy-két kapcsolódó Black Mirror részt megnéznünk...

 

 

Egy másik izgalmas előadás, amit az Uránia Filmszínházban sikerült hárman megnéznünk, a Benedict Cumberbatch főszereplésével készült változat. Az előadás sötét, komor hangulata, a díszlet kéksége ólmosan nehezedett rám. Az arcokon kívül alig tudtam másra figyelni, pedig nem volt eszköztelen a darab. Benedict Cumberbatch szerintem nagyon érdekes figurát alakított ki a mindenki által ismert Hamlet arcból. Nem volt kifejezetten szélsőséges, nem volt annyira őrült, hogy zengjen a ház, de nem is csendben szenvedett. Már megint, már sokadjára, Sherlock, Frankenstein, Rory Slippery és még ki tudja, hány szerep után, egy új arcot mutatott nekünk. Úgy adta elő Hamlet nagymonológját, mintha együtt gondolkodna veled. Mintha a nézővel akarná megbeszélni, vajon járható út-e az öngyilkosság, kiút-e, vagy sem. Nem megoldást keres, úgy megundorodott a világtól, mégis gondolkodó, értelmező üzemmódban tárgyilagosan mérlegeli lehetőségeit, s ebbe a nézőt is a legmesszebbmenőkig bevonja. Már a Frankensteinben is láthattuk tőle, mennyire könnyedén bánik a szavakkal, a testbeszéddel, a mozdulatokkal, még egy ilyen, kötöttebb-formájú Shakespeare drámát is úgy tud átadni, mintha teljesen XXI. századi nyelven beszélgetnénk. Lendületes, pontos, azonnal magához ránt, könnyen együtt tudtam érezni vele.

Érdekesség, hogy a rendező eredetileg Hamlet nagymonológját a darab legelejére szánta, így kívánta érzékeltetni Hamlet lelkiállapotát, megteremtve ezzel a darab sajátságos alaphangulatát. Izgalmas választás lett volna ez - mégsem valósult meg a végén. Pedig a nagymonológ helye állítólag maguknál a Shakespeare-idejében játszott  színdaraboknál is változott, persze, hogy pontosan milyen verzió uralkodhatott akkor, ezzel kapcsolatban ma már csak találgathatunk...

Erre a bizonytalanságra játszik rá a csodálatos Rowan Atkinson és Hugh Laurie párosa. A Fekete Vipera sorozathoz hasonlatosan készítettek egy paródiajelenetet, amely Shakespeare darabja és Hamlet nagymonológjának kialakulását meséli el. Eszerint a színházigazgató az üzleti érdekre hivatkozva (ami már akkor is nagy úr volt a jelek szerint...) a legfontosabb pontokon belenyúlt és teljesen átírta Shakespeare (kedvelőinek csak Shakey :) ) darabját: Hamlet öngyilkossága és a nagymonológ metafizikai kérdése: "lenni vagy nem lenni", valójában mind az ő érdeme: Shakespeare mintha csak másodhegedűs volna a saját darabjában.

Kötelező megnézni, íme:

 

 

Ehhez kapcsolódóan, egyik legnagyobb személyes élményem a Hamlettel kapcsolatban, hogy ezt a bizonyos paródiajelenetet Csilla és Bori többszöri (többnyelvű) élő (szobaszínházas) előadásában is megtekinthettem. Véleményem szerint még van mit tanulniuk Hugh Laurie-tól és Rowan Atkinsontól, az alakításukon még lehet csiszolni, de ígéretes tehetségek. ;) Az angol, német és a francia nyelvű előadás egészen szépre sikerült (bár néhol gond volt a szövegtudással), az orosz verzió viszont kifejezetten botrányos volt hiányosságával és azzal, hogy a szöveg sajnos nem sokban hasonlított az orosz nyelvhez, így a megértés is eléggé akadályoztatva volt. Várom már természetesen a következő változatot tehetséges színésznő-jelöltjeink előadásában. Szerintem ez - a műhöz híven - majd dán nyelven fog elhangzani, de persze a hamleti világában minden lehetséges... Én meg majd mondhatom az előadás végén, mint értő hallgató, hogy "valami bűzlik Dániában".

 

 

Csilla

 

image001.jpg

 

Amikor Bori megkért rá, hogy írjak Shakespeare Hamletjéről, angol szakot végzett bölcsész lényem kis híján halálra rémült. Mennyi idő kellene nekem ahhoz, hogy a Hamletről érdemben tudjak írni??? Természetesen kezdődne az irodalomkutatással (kevésbé kutatott témájú szakdolgozatom esetében ez több mint egy év volt), majd a saját gondolataim kialakításával és megfogalmazásával, hogy valami olyasmit írjak, amit talán még soha senki nem írt le, ezt meg se merem becsülni, mennyi idő...

Azután Bori megnyugtatott némileg, hogy nem Hamlet-tudósként kell írjak a témáról, hanem ő azt szeretné elolvasni, ahogy az én életemben jelen volt, jelen van a Hamlet. Ez már sokkal könnyebb, gondoltam. El is határoztam, hogy semmi olyasmit nem írok le a darabról, amit máshol el lehet olvasni.:)

Mivel ez persze lehetetlen, hiszen a darabról írok, mégiscsak utánaolvastam egy kicsit a színműnek, illetve újra is néztem. Bori volt olyan kedves, és nekem ajándékozta Pécsi György Hamlet felnőtté válik című művének egy példányát. Ez a két kötetes mű a szerző saját kiadása, 88 oldalas törzsszöveggel és 134 oldalas jegyzettel. Hihetetlen összefüggéseket fed fel a szerző, amik azonnal felvillanyoztak jelenlegi bánatos voltomban is, olyan nyelvezettel, hogy minden bölcsész arcát csokoládéízű pír és gyermeki mosoly önti el az extázistól. :) Így, habár munkám szerint jelenleg mérnökként, de szívben-lélekben mindörökké hű bölcsészként, néhány gondolatot onnan fogok idézni, forrásmegjelöléssel.

“Those friends thou hast, and their adoption tried,
Grapple them unto thy soul with hoops of steel” (I.III.63-64.)


"Kémlelve rostáld meg barátidat,
Aztán szorítsd lelkedhez érckapoccsal"

 

Azt hiszem, mással nem is kezdhetném gondolataimat, mint ezzel az idézettel. Gondolom, ezt mindannyian leírjuk, hiszen ez az idézet nagyjából 16 éve szerves része életünknek. A gimnáziumban barátnőkként annyira megtetszett nekünk ez az idézet, hogy egy egész részvénytársaságot alapítottunk köré. Mi vagyunk a Súrnő Rt. A társaságnak tőkéje is van, igazi érckapcsok formájában: mindannyiunknak van saját Súrnő karkötője. A facebookon a Súrnő Rt. Érckapocs csoportjában tartjuk a kapcsolatot, és ezt az idézetet mindannyian kívülről tudjuk és hangoztatjuk. És a mi barátságunk megmaradt azóta is, ezért is íródik ez a cikk most. :)

 

220px-sarah-bernhardt_hamlet.jpg

Sarah Bernhardt francia színésznő Hamlet szerepében, ez a képeslap minden bizonnyal híres londoni előadásához készült 1899-ben

 

És kinek ismerős a következő Hamlet-idézet?

"To be a victim of all life's earthly woes, or not to be a coward and take Death by his proferred hand."

"Az élet összes bánatának áldozata lenni, vagy elfogadni kinyújtott kezét a halálnak, és nem gyávának lenni..."

Hamlethez nagyon szorosan kötődünk Hugh Laurie által is, aki oly sok kollégája mellett szintén megszemélyesítette a dán herceget, elbűvölő rózsaszín parókában. Erről a Shakespeare-sketchről már ezen a blogon született bejegyzés. Ha nincs időtök a Hamletet 3 órában megnézni, akkor ha valamikor tartanátok kávészünetet a munkahelyen, de épp csőtörés van, mint ahogy ma nálunk volt, akkor bosszankodás helyett inkább nézzétek meg ezt a hat perces szösszenetet.

A fenti idézetnek a történetét megtudhatjátok a videóból. Hugh Laurie és Rowan Atkinson at their best! Életetek egyik legmosolygósabb, legnevetősebb élménye lesz, megígérem. És a kávé se fog utána hiányozni. ;) Promóciónak még annyit, hogy nekünk annyira tetszett a sketch minden szava, hogy miután lefordítottuk magyarra, németre, franciára, és nulla tudással még egy kicsit belőle oroszra is, Borival meg is tanultuk kívülről angolul, és elő is adtuk egymásnak több szilveszter alkalmával az összes nyelven. :)

Kihagyhatatlan élmény volt szintén együtt megnézni élőben a Hamletet Londonban, Benedict Cumberbatch-csel a főszerepben, pár éve. Erre az írásra felkészülvén újra megnéztem az előadást, immár itthon, párnák között és egy jó adag agyserkentő áfonyás-málnás-Shake(y)-vel ;).

 

image004.jpg

 

A darabban Benedict zseniális alakítást nyújtott, őszinte töprengéseivel mélyen azonosulni tudtam. Alapvetően meghatározta a darabot az, hogy a színészek mind könnyen befogadhatóan adták elő Shakespeare szavait. Ez egészen lenyűgöző volt, és nagyon közel hozta hozzám a darabot, ugyanis egy mai átlagos beszélgetés nyelvi bravúrjait és komplexitását nehéz Shakespeare mondatszerkesztéséhez, szóhasználatához, képeihez, gondolatfűzéséhez mérni. Az lepett és ragadott meg, hogy a shakespeare-i szöveget, amitől szerintem mindenki egy kicsit (?) fél, a hangsúlyokkal, gesztusokkal, játékkal sikerült könnyeddé tenni, és olyan természetesnek hatottak a párbeszédek, mintha csak én beszélgetnék Borival és Erzsivel egy színdarab élményről, például. :)

S most, mert elkerülhetetlennek érzem, pár szóban leírnám a dráma történetét, kihegyezve azokra a részekre, amikről írok még a továbbiakban kicsit, mert ez egy érdekes feladat önmagában is:

Hamletnek, Dánia hercegének megjelenik apja, az elhunyt király szelleme, aki elmondja neki, hogy őt saját bátyja, Claudius ölte meg. Hamlet bosszút esküszik. Claudius nem sokkal Hamlet apjának halála után feleségül vette Hamlet anyját, így ő lett a király Hamlet helyett. Hamlet úgy dönt, őrültnek tetteti magát, hogy el tudja titkolni, mit tesz: bizonyosságot akar szerezni arról, hogy igazat mondott a szellem, hogy Claudius ölte meg az apját. Mikor ez sikerült, megpróbálja megölni Claudiust, de az épp úgy tűnik, bűnbánatot gyakorol, így nem teszi meg, mert akkor Claudius lelke a mennybe szállna. Claudius azonban képtelen megbánni bűnét (nagyon érdekesnek tartom, hogy bár tudja, hogy bűnös, nem képes megbánni azt). És mivel rájött, hogy Hamlet tudja, hogy ő ölte meg a királyt, megpróbálja megöletni Hamletet, ami nem sikerül neki. Pár szereplőt mellőzve végül a drámának az a vége, ami minden Shakespeare drámának: az összes főszereplőt bosszúból vagy véletlenül megölik.

 

hamletben.jpg

 

Kicsit írnék (helyszűke miatt csak) két szinte véletlenszerűen kiragadott témáról, ami engem elgondolkodtatott a Hamletben. Egyrészt az “őrült”-téma. Őrült-e Hamlet, vagy nem, csak úgy tesz, mintha? Gondolkodó emberként ezelőtt fel kell tenni a kérdést: mi az, hogy őrült? Az, akit bevisznek az őrültek házába? Az, akinek “segítség kell”? Mi magunk is gyakran rámondjuk másokra, hogy “ez tiszta őrült!”, illetve talán mindenki érezte már egy-egy helyzetben úgy, hogy “mindjárt megőrülök!” De vajon mi számít annak? Amikor úgy érzed, hogy nem tudod kontrollálni az érzéseidet, vagy az is, amikor csak nem akarod, és hagyod, hadd jöjjön ki minden, amit “normális” körülmények között bezársz? És mi a teendő a családtagokkal, akik megijednek ettől a viselkedéstől? Mindenkinek vannak olyan időszakok az életében, amikor nem úgy érez és viselkedik, mint átlagban, hanem valamilyen szélsőséges, nehéz helyzetbe kerül. Még nehezebb a kérdés, ha valakinek a családjában, vagy közeli ismerősei között van olyan, akivel kapcsolatban felmerül ez a kérdés. Azért is tetszik ez a darab, mert felveti a témát. Az én meggyőződésem egyébként a darabbal kapcsolatban az, hogy Hamlet nem őrült; ezt írja Pécsi György is. Hamlet kiakad egy csomó rázúduló történés miatt: kiakad, amiért látja apja szellemét (valójában Pécsi György szerint álmot lát), kiakad, amiért apja meghalt, sőt, megölték, kiakad, amiért anyja olyan gyorsan férjez ment apja halála után, kiakad, hogy apja bátyjához ment férjhez (“Frailty, thy name is woman!”; I.II.146 Gyarlóság, asszony a neved!), kiakad ezért anyján, és unokabátyján, akit apja gyilkosaként tart számon, kiakad, hogy nem engedik vissza tanulni Wittenbergbe, kiakad attól, hogy tehetetlennek érzi magát, és kiakad, hogy nem hagyják gyászolni se. Kezdetnek. De nem lenne-e csoda, ha mindettől nem akadna ki? Ez önmagában őrültté teszi-e őt?

A másik téma, amit érdekesnek találtam, az a gyász. Személyesen nem érintett még gyász nagyon mélyen, de nagyon érdekesnek tartom például, hogy a hosszú gyászt hogy ítéli el Claudius, Hamlet unokabátyja: “’Tis unmanly grief. / It shows a will most incorrect to heaven, / A heart unfortified, a mind impatient, / An understanding simple and unschooled. / […] 'Tis a fault to heaven, / A fault against the dead, a fault to nature” [I.II.95-103.] (Nem férfias bú; Isten elleni/Rugódozás, mely gyarló szívet és/Nem béketűrő elmét árul el/És bárdolatlan, együgyű eszet./Mert ami, tudjuk, meg kell hogy legyen/És oly közös, mint érzékink alá/Eső akármi: mért izgága daccal/Szívünkre venni? Fúj! Ez bűn az Ég,Bűn a halott, bűn a természet ellen) Férfiatlan dolog, gyenge, edzetlen szívre vall, tanulatlan elmére, és vétek a halottak, a természet és a mennyek ellen. Nagyon kíváncsi lennék rá, hogy vajon az elmének mennyi befolyása van az érzésekre, tudja-e a gyász folyamatát gyorsítani vagy lassítani. Az is érdekes, ahogy a gyászt a különböző kultúrák befolyásolják. Nem egyetlen módja van annak, ahogy keresztül lehet menni rajta, nem egyféle, nem univerzális. “A gyász során vannak népek, amelyek böjtölnek, vannak, akik viszont lakomákkal emlékeznek. Vannak, akik siratják halottaikat, vannak, akik jajveszékelnek, és vannak olyanok is, akik énekelnek és táncolnak. Az oroszoknál például a halált követő kilencedik napig az ablakpárkányra kenyeret, sót és vodkát helyeztek ki a visszajáró halottaknak. A dél-borneói ngadju-dayakiak például úgy tartják, a lélek még egy jó évet velük van, ezért temetésből kettőt is rendeznek. Aki „jó” halálban halt meg, azt a kameruni bamilekek közvetlenül házuk közelébe temetik, ezzel lelke a család körében marad. Ezzel szemben, aki öngyilkosság, alkoholizmus, boszorkányság, villámlás áldozata lett, azt rituálisan leválasztják az élőkről, az ilyen halál ugyanis fertőző lehet. Az elhunytakkal való újratalálkozást Dél-Amerikában minden év november elején táncos-zenés, tequilás mulatsággal ünnepelik a temetőkben.” (National Geographic)

A Hamlet esetében nem lehet elmenni amellett se, hogy mennyi idézetet adott a világnak. Egy pár ezek közül, illetve egy pár, ami kevésbé ismert talán, de nekem nagyon tetszik:

 

"When sorrows come, they come not single spies / But in battalions". (IV.V.52-53.)

 

"Egy bú a másik sarkában tapod,
Oly gyorsan jőnek."

image006.jpg

 

"There is nothing either good or bad, but thinking makes it so" (II.II.234-235.)

"Nincs a világon se jó, se rossz: gondolkozás teszi azzá."

 

image007.png

 

"Something is rotten in the state of Denmark." (I.IV.95.)

"Rohadt az államgépben valami." (Arany János) "Valami bűzlik Dániában." (vajda Péter)

 

image008.png

 

“That one may smile and smile and be a villain.” (I.V.109.)

"Ó, gaz - mosolygó, átkozott gazember!"

 

 

image009.png

 

“To be, or not to be, that is the question.
Whether ’tis nobler in the mind to suffer
The slings and arrows of outrageous fortune,
Or to take arms against a sea of troubles,
And, by opposing, end them? To die, to sleep—
No more—and by a sleep to say we end
The heartache and the thousand natural shocks
That flesh is heir to” (III.I.57-64.)

"Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?
Meghalni - elszunnyadni - semmi több;
S egy álom által elvégezni mind
A szív keservét, a test eredendő,
Természetes rázkódtatásait"

 

image010.png

 

“The time is out of joint. O cursèd spite, / That ever I was born to set it right!” (I.V.190-191.)

"Kizökkent az idő; - oh, kárhozat!
Hogy én születtem helyre tolni azt."

 

 

image011.png

 

“My words fly up, my thoughts remain below. / Words without thoughts never to heaven go.” (III.III.98-99.)

"Fölszárnyal a szó, eszme lennmarad:
Szó eszme nélkül mennybe sose hat."

 

image012.png

 

(Hamlet Ofélia iránti szerelméről ezt mondja Ofélia bátyja:)

"Hold it a fashion and a toy in blood,
A violet in the youth of primy nature,
Forward, not permanent, sweet, not lasting,
The perfume and suppliance of a minute.
No more.” (I.III.6-10.)

"Mi nézi Hamlet bíbelő kegyét:
Vedd azt divatnak s játszi vér gyanánt;
Vedd ibolyának az ifjú tavasztól
- Korán nyit, elhull, kedves, de mulékony,
Illatja, színe pillanatnyi élv -
Ne többnek."

 

image013.png

 

És még egy idézet Shakespeare tollából, haladóknak. :)

 

image015.jpg

 

 

Nekem mindig azt tanították, hogy egy írás végén írjunk összegzés. Nos, röviden én így összegezném meglátásaimat:

Shakey forever!!! :)

 

Irodalom:

William Shakespeare: The Tragedy of Hamlet, Prince of Denmark / Hamlet, dán királyfi Arany János fordításában, ITT elérhető.

Pécsi György: Hamlet felnőtté válik, a szerző kiadása

Jan Kott: Kortársunk, Shakespeare, 1965., magyarul Gondolat Könyvkiadó, 1970.

Világirodalmi Lexikon, 13. kötet, Akadémia Kiadó, Budapest, 1992.

http://www.ng.hu/Civilizacio/2004/10/Hogyan_gyaszolunk

https://blog.shakespearesglobe.com/post/176196609453/hamlet-as-an-action-hero-kill-shakespeare

 

Hamlet-benedict-cumberbatch-38916296-500-276.gif_500x276

 

 

 

 

 



 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr8813556035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2018.08.06. 11:15:37

Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Zseniálisak vagytok!<3

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2018.08.06. 11:38:40

@ChristineJane: :)) köszönjük, és nagyon szívesen! <3

gertrudstein 2018.08.07. 15:12:55

Egyelőre csak a barátságukhoz gratulálok a három barátnőnek. Micsoda kincs a barátságuk!
Persze írni is nagyon jól tudnak:)
Mennyi izgalmas gondolat! Még érlelem őket!

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2018.08.07. 15:21:27

@gertrudstein: :) köszönjük szépen, és igazán örülök, ha olyan gondolatokat írtunk, amelyeket érdemes érlelni!

ChristineJane 2018.08.07. 15:25:44

@PuffCinq: Csak olyan gondolatokat írtatok!:)