Amikor tavaly nyáron meghozta a postás a különleges kiadású Harry Potter és az Elátkozott Gyermek szövegkönyvet, úgy vetettem rá magam, mit egy függő, aki mindaddig nem is tudta, hogy elvonási tünetei vannak. Kilenc hosszú év után újra eredeti, igazi Harry Potter történetet olvastam. És bármit is gondoljak róla most, hogy már befejeztem, az biztos, hogy olvasni szédületes élmény volt. Nem is tudtam letenni, még aznap a végére értem.

cursed_child3.jpg

Nem sokkal később pedig elindulhattam Londonba, hogy megnézzem az Elátkozott Gyermeket színpadon. Nem őrzöm tovább a titkokat, spoileres élménybeszámoló következik egy színdarabról és egy színházlátogatásról.

Kiindulópontként szögezzük le: a Harry Potter és az Elátkozott Gyermek alapötlete J. K. Rowlinghoz méltóan zseniális. A harmincas évei végén járó Harry Potter három kamasz gyereket nevel. Gyerekei, különösen kisebbik fia, Albus, nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy édesapjuk „a nagy Harry Potter”, aki megmentette a varázslóvilágot a pusztulástól. Albus lázad, dühös az apjára... J. K. Rowling alapötletét J. K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne dolgozta ki, majd Jack Thorne írta színpadra. És nem kerülgetem tovább a forró kását: hiába a remek alap, az alkotók mintha nem tudták volna eldönteni, mit is akarnak kezdeni ezzel a történettel tulajdonképpen.

Harry, Ron és Hermione, azok a szereplők, akikhez a „Harry Potter-generáció” érzelmileg kötődik, dolgozó, megfáradt felnőttként háttérbe szorulnak. A főszereplővé előlépett gyerekek karaktereit pedig éppen a színdarab nem engedi kibontakozni. Jóllehet, aranyosak különösen Scorpius Malfoy (Anthony Boyle).

A történet szerint Albus Potter (Sam Clemmett) visszamegy a múltba, hogy apja hibáit helyrehozza. Mi történik tehát? Mi nézők, Harry Potter rajongók, sem az elfeledett felnőttekkel, sem a múltban ragadt gyerekkel nem azonosulhatunk igazán. Pedig szinte ma már közhely, hogy a Harry Potter sorozat egyik erőssége, hogy rajongói együtt nőttek, fejlődtek a főhőssel. És most itt is lett volna a lehetőség: a sok egykori lelkesen olvasó kisgyerek, aki ma már harmincas éveit tapossa, megnézi, hogyan boldogul a harmincas éveiben járó Harry. Ehelyett csak a nosztalgia maradt. Visszamehettünk a múltba, hogy megnézzük Harry életének meghatározó pillanatait, újra meg újra.

És még itt van a „hatalmas csavar” is: Voldemortnak van egy lánya. Szörnyen szappanoperai fordulat, még akkor is, ha egyértelmű, hogy az egész darab alapja a szülő-gyerek kapcsolat bonyolultsága.

A szövegkönyv elolvasása után kicsit nehéz szívvel utaztam hát Londonba tavaly augusztusban. Ott aztán persze hatalmába kerített a Harry Potter hangulat. Ott volt velem Erzsi és Csilla, akik lassan tizenhat éve részesei minden Harry Potter élményemnek. A színházban őszinte, szívből jövő lelkesedéssel fogadott minket a jegyszedő. A teremben, a mögöttünk lévő sorban franciául csevegtek a kviddicsről. Amikor egy zajos londoni színház nézőterén megérted a francia kviddics szakkifejezéseket, mert te is ugyanúgy szereted a Harry Pottert, mint akik beszélnek róla, az valami egészen különlegesen jó érzés. Közvetlenül mögöttem egy idősebb házaspár ült, talpig griffendéles talárban, nagyon vagányak voltak a sok harmincéves között.

A színdarabot két részben adják, két egymást követő estén. Amikor mi ott voltunk, a közönség lelkesedése, az egy közösséghez tartozás semmi máshoz nem hasonlítható élménye tapintható volt. A közönségben tehát megvolt a varázslat. A darabban sajnos nem. A Harry Potter és az Elátkozott gyermek látványos és profi színházi előadás, fantasztikus színpadi show, amelytől helyenként tényleg elakadhat a lélegzetünk. A sok rendkívüli látványelem mögül azonban éppen az az érzelmi töltet és mélység hiányzik a darabból, ami miatt a Harry Potter egy generáció életre szóló élménye lett. Természetesen nagyon örülök, hogy ott lehettem Londonban, nagyon örülök, hogy megnézhettem a Harry Potter és az Elátkozott Gyermeket az én kivételesen csodálatos barátnőimmel. Fenomenális közös élmény volt. Viszont ha már folytatódott a történet, Harry Potter és a Rajongói is többet érdemeltek volna Voldemort bosszúálló lányánál.

De hogy ne ilyen kiábrándult hangon hagyjam abba, kiemelnék néhány nagyon jó dolgot. Ott van mindjárt Jamie Parker, a Harry Pottert alakító színész, aki egyszerűen tökéletes. Éppen olyan, amilyennek a 37 éves Harry Pottert elképzeljük, és még az alakítására sem lehet panasz. És hogy egy olyan felnőtt karaktert is megemlítsek, aki nem szorult háttérbe: Draco Malfoy (Alex Price) számomra a darab nagy meglepetése volt. Apaként igyekszik mindent megtenni, hogy a fia ne legyen olyan magányos és rossz felé sodródó, mint amilyen ő volt kamaszként. Ezzel pedig a színdarab legjobb jelenetei, párbeszédei születnek meg.

A Harry Potter és az Elátkozott Gyermek szövegkönyve már magyarul is megjelent, hamarosan el is kezdem olvasni, hiába nem olyan, mint amilyennek szeretném, abban biztos vagyok, hogy Tóth Tamás Boldizsár fordítása ihletett és fantáziadús, nagy élmény lesz közel tíz év után újra az ő fordítását olvasni.  

 

                                                    

                                                                      Bori

 

cursed_child6.jpg

 

Harry Potter és az Elátkozott Gyermek, Animus Kiadó, 2016., 311 oldal, fordította Tóth Tamás Boldizsár

A legutóbbi hírek szerint a Harry Potter színdarab már Amerikába, a Broadwayra tart.

A színdarab természetesen hatalmas sikerrel megy a londoni Palace Theatre-ben. Már 2018-ra is nehezen lehet jegyet kapni.

A színdarab hivatalos oldala


 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr7512255084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IamSherLocked 2017.02.14. 10:47:31

Nagyon érdekes volt olvasni ezt a kritikát! Én még el sem gondolkodtam rajta igazán, milyen volt ez a színdarab. Az nekem is érződött, hogy ez olyan nem egészen "igazi" Harry Potter. Ez szerintem két dolog miatt van: nem Rowling írta teljesen, illetve ez egy színházi előadás volt. Lehetséges, hogy azt az "igazi" élményt nem lehet színházban átadni. Nekem a filmek se annyira "igaziak", mint a könyvek. Ugyanakkor az, amit a varázslatokkal kezdtek a színpadon, az bámulatba ejtő volt. Legtöbbször tényleg nem tudta az ember, hogy azt meg hogy oldották meg egy színpadon!! És a hangulat tényleg egészen felfokozott volt. Nagyszerű volt a nézőtér plafonjának bevonása a színdarabba, a nézők fölött repkedő dementorok, és a nagyon érdekes leírás a színházról, aminekutána az ember a színház saját szellemeit kezdte keresgélni. :) Azért nem tudom nem megemlíteni a nézőtér színdarab utáni állapotát. Tele szeméttel minden és üveg borospoharak voltak szanaszét elhajigálva a földön! Sopánkodhatunk itt Magyarországon a neveletlenségről meg tiszteletlenségről, de ezek szerint mi egész jók vagyunk.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2017.02.14. 18:21:44

@IamSherLocked: igazán érdekes, amit a filmekről írsz, én azokat is nagyon szeretem, biztosan azért, mert azokkal is ugyanúgy együtt fejlődtem, mint a könyvekkel. De az egyértelmű, hogy a könyvek a legjobbak.:)

A színdarab technikai megoldásai valóban bámulatosak! Nekem a dementorokon és a plafon bevonásán kívül Harry és Draco párbaja tetszett nagyon! Egyszerű, de zseniális megoldások voltak abban a jelenetben.

A nézőtér állapotában teljesen igazad van, nem is kötekedésül, de azt el kell mondanom, hogy általában a magyar mozik nézőtere sem jobb... Nekünk csak az a fura, hogy az angoloknál a színházban is lehet csipszet enni... Nagyon fura!:))

ChristineJane 2018.01.06. 14:37:27

Ez a cikk tökéletesen leírja az érzéseimet a darabbal kapcsolatban, köszönöm!