A God Rest You Merry, Gentlemen (vagy God Rest Ye Merry, Gentlemen) az egyik legszebb és legnépszerűbb angol karácsonyi dal. Nem véletlen, hogy a zseniális Cabin Pressure 2010-es karácsonyi epizódjában is elhangzik. Csak egy kicsit másképp, mint ahogy azt eddig megszoktuk. Arthur az örök optimista, boldogságtól (is) szárnyaló steward énekli el a saját változatát. Ugyanis amíg a dalban a hagyományos szöveg szerint örömöt, de leginkább békét és nyugalmat kívánnak nekünk az ünnepekre, addig Arthur szerint igenis a túláradó boldogság a legfontosabb! Ki kell ugrani az ágyból, izgatottan kell várni a Karácsonyt! Így lesz a dal eredeti kezdő sorából Arthur változatában Get Dressed You Merry Gentlemen, azaz Öltözzetek emberek! Hiszen itt a Karácsony!

Arthurt a kollégái - Douglas és Martin - sherlocki érveléssel próbálják meggyőzni, hogy nem jól tudja a dalt, de minden hiába. A jelenet zseniálisan hangosan röhögős, hallgassátok csak:

A Cabin Pressure sajnos idén búcsúzik a hallgatóktól. Két karácsonyi epizóddal. Utoljára Zürichbe utazik majd az MJN Air imádnivaló legénysége. A két utolsó epizódot itt hallgathatjátok meg élőben, december 23-án és 24-én este, magyar idő szerint 19:30-kor! Ne hagyjátok ki az utolsó repülést!:)

És addig amíg az utolsó repülésre várunk, hallgassátok meg, milyen a God Rest Ye Merry, Gentlemen hagyományos szöveggel, Annie Lennox előadásában. Egyébként a hagyományos szövegnek is több változata van, én kettőt találtam Nektek ITT és ITT. Juhúú, tényleg mindjárt itt a Karácsony!:)

UPDATE: Édesbús, de nagyon vicces két epizóddal búcsúzott a Cabin Prssure. ITT megtaláljátok az epizódokat, 3-4 hétig még biztosan meghallgathatjátok őket. ITT le is vannak írva! Jó szórakozást!:)

És a karácsonyi készülődésben azt se felejtsétek el, hogy a Downton Abbeynek is lesz idén (is) karácsonyi epizódja. December 25-én, magyar idő szerint 22:00-kor az ITV-n!

cp.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr996591081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IamSherLocked 2014.12.22. 20:14:55

Igen, azt hiszem, ennél vidámabb és viccesebb karácsonyi hallgatnivalót el se lehet képzelni, mint ez a jelenet! Már annyiszor hallottam, hogy kívülről tudom az egészet gyakorlatilag :)) Olyan jó ilyen vidám dolgot hallgatni ilyenkor, nagy köszönet érte.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2018.01.27. 16:07:04

@IamSherLocked: nagyon szívesen, hallgasd meg a többi epizódot is, ha lehetőséged van, zseniális!:))