Harry James Potter ma 34 éves. Kitalálója, J.K. Rowling is ma ünnepli a születésnapját. Idén egy éjféli mozizás történetével köszöntjük őket, 2010 decemberéből. S mivel ezen éjféli mozizás történetéhez, hangulatához nagyon is hozzátartozik, most kivételesen megmutatom Nektek, milyen szavak kíséretében küldtem el ezt az ajánlót a barátaimnak és a családomnak:

"Anyukámnak, aki mosolyogva várt minket hajnali háromkor a MOM Park előtt.
Vikinek, mert olyan sálja senkinek nincs (nem volt és nem lesz), mint amilyen nekem van.
Csillának, mert szuper (szuper!) helyre vett jegyet.
Erzsinek, mert bal füléből művészien áll ki a fogkefe.:D
Annak, aki látta és annak, aki még nem.
Mindenkinek, aki olvassa!"

A barátaim, akiknek úgy egy hónapja elküldtem a Szívrablókról szóló ajánlómat, bujkáló mosollyal arcukon, fejüket ingatva olvassák majd ezt a mostanit. Tudom, mert én bujkáló mosollyal arcomon, fejemet ingatva írom éppen. Mégsem tudtam kihagyni. Nem is lehet. Hogyan ígérhettem meg egyáltalán a barátaimnak, hogy decemberben nem a Harry Potterről írok? Ennyire nem ismerném magam? Hogyan gondolhattam, hogy nem hat majd rám, ahogy mellettem több száz ember kiáltja izgatottan, hogy „húúúú”, amikor föltűnik a vásznon a gyártó cég logója és végre elkezdődik a film. Hogyan gondolhattam, hogy hipp-hopp, elfelejtem, hogy a hátsó sorok egyikében valaki tapsolni kezd, amikor Ron sikeresen elpusztítja a harmadik horcruxot? Nem tudom, hogyan gondolhattam, úgyhogy most minden barátomtól és Kedves Olvasómtól elnézést kérek – ígérem, hogy eredeti ötletemet nem rakom túl messzire -, de most mégiscsak a Harry Potter és a Halál Ereklyéi első részével kívánok Nektek Boldog Karácsonyt!

harrys.jpgJ. K. Rowling hétkötetes regénysorozatának utolsó könyvéből két film készült. Az elsőt 2010. november 25-én 0 óra 05 perckor kezdték vetíteni a hazai mozik. A barátnőimmel, Erzsivel és Csillával abba a moziba mentünk, ahol feliratosan is műsorra tűzik a nagy közönségfilmeket. Egy Harry Potter-film sem az igazi a szereplők igazi hangja nélkül. Nem mindennapi élmény részt venni egy ilyen éjféli vetítésen. A terem előtt, ahová annyira be akarunk jutni, már 23 órakor pezseg az élet. Az elszánt gimnazistákról és egyetemistákról általában egy szempillantás alatt meg lehet állapítani, hogy a Roxfort Boszorkány – és Varázslóképző Szakkollégium melyik házába osztották be magukat. Nekem, az én fantasztikus barátnőm Viki, gyönyörű mardekáros sálat kötött, hogyha elmegyek egy örök rivális griffendéles mellett kihúzhassam magam büszkén. Ki is húztam magam büszkén. Mondom én, jó dolog az éjféli vetítés.

Ami még jobb, hogy a film sem okoz csalódást. A hatodik filmmel mellékútra tévedt készítők a sorozat végére újra megtalálták a helyes irányt. Mielőtt Ti viszont elvesznétek, elmondom, hogy Vodemort Nagyúr hétfelé vágta a lelkét, hogy elérje a halhatatlanságot. Harrynek, Ronnak és Hermionénak még négy lélekdarabot, azaz horcruxot kell felkutatnia és elpusztítania, máskülönben nemcsak a varázsló –, de a muglivilágban is eluralkodik a Gonosz… A trió ezért kilép megszokott környezetéből, az iskola falai közül és útra kel, hogy teljesítse a küldetést. Az alkotók pedig nem szalasztották el az így kínálkozó lehetőséget: mozgalmas road movie-t forgattak 300 oldalnyi sátorozásból. Egy perc megállást sem engednek. Ez persze zavarhatja azokat, akik olvasták a könyvet és tudják, hogy a szereplők bizony nemcsak külső veszélyekkel néznek szembe, de magukkal is harcolnak keményen. El kell azonban fogadnunk, hogy a film egy külön mű, a regény csupán az alapjául szolgált. Ha ezt tényleg elfogadjuk, ugyanolyan jó élményben lehet részünk, mint azoknak, akik nem olvasták a könyvet.

Egyébként is, a kiváló színészek minden apró kellemetlenségért kárpótolnak. Ez még úgy is igaz, hogy sajnos a felnőtt színészek most nagyon kevés teret kapnak, hiszen a lényeg éppen az, hogy a három főszereplő elszakad mindentől, amit megszokott.

Alan Rickman, Jason Isaacs, Bill Nighy, Imelda Staunton, Rhys Ifans, Helena Bonham-Carter mind alig tűnnek föl öt percnél többre, de minden percük emlékezetes. S van még valami, ami már önmagában felejthetetlenné teszi a filmet: A három testvér meséje. A Peverell fivérek találkozása a Halállal animációs filmként elevenedik meg a vásznon. Minden alkalommal leesik az állam, ha erre gondolok. A történetben elfoglalt helyéhez méltóan dolgozták föl a mesét. Zseniálisan. Már ezért megérte kettévágni a Harry Potter hetedik részét. Az már csak ráadás, hogy így lesz még egy, utolsó, éjféli vetítés. Júliusban. A sálamat majd hátizsákban viszem a moziig. Ott aztán valódi rendeltetése szerint is jól jön majd. A mozitermek nyáron nagyon hidegek…

                                                                                                                                                              

                                                                                          Bori

 

A filmben felhangzik Nick Cave O'Children c. száma

 

 

 

Harry Potter és a Halál ereklyéi I. rész
(Harry Potter and the Deathly Hallows: Part I)

színes, magyarul beszélő, angol-amerikai kalandfilm, 147 perc, 2010

rendező: David Yates
forgatókönyvíró: Steve Kloves
zeneszerző: Alexandre Desplat
operatőr: Eduardo Serra

szereplők: 

Alan Rickman (Perselus Piton) Jason Isaacs (Lucius Malfoy) Bill Nighy (Rufus Scrimgeour) Helena Bonham Carter (Bellatrix Lestrange) Imelda Staunton (Dolores Umbridge) Rhys Ifans (Xenophilius Lovegood) Rupert Grint (Ron Weasley) Tom Felton (Draco Malfoy) Bonnie Wright (Ginny Weasley) Emma Watson (Hermione Granger) Daniel Radcliffe (Harry Potter)

 

 

További hírek J.K. Rowlingról:

Átmeneti üresedés című regényéből éppen most forgat minisorozatot a BBC. A sorozat forgatókönyvét J.K. Rowling maga írta. A főszereplők között ott van Michael Gambon is, aki hat Harry Potter filmben alakította Dumbledore professzort.

A Kakukkszó után már egy újabb regényben találkozhatunk Cormoran Strike magánnyomozóval és talpraesett titkárnőjével, Robinnal. A The Silkworm (A Selyemhernyó) júniusban jelent meg Angliában, magyarul év végén várható.

És mindeközben J.K. Rowling Harry Potterről sem feledkezik meg. A Pottermore oldalon nemrég új írás jelent meg a 34 éves varázslóról, Rita Vitrol tollából. Így aztán természetesen nem szabad elhinnünk egy szavát sem...:)

 

rowling_a.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr676555431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineJane 2018.01.04. 17:42:39

A filmbe/történetbe nagyon nem illet a táncolós jelenet, de az O'Childrent imádom.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2018.01.23. 16:27:13

@ChristineJane: félve, de bevallom, hogy én egészen megszoktam a táncolós jelenetet, pedig eleinte utáltam...
süti beállítások módosítása