Óda egy csalogányhoz

2013.07.19. 06:30

tumblr_inline_mosvf0cOwA1qz4rgp.png

Ma ünnepli 37. születésnapját a csodálatos hangú és csodálatos nevű zseniális brit színész Benedict Timothy Carlton Cumberbatch. Születésnapja alkalmából Benedict is verset mond itt, a blogon, csak úgy, mint Alan Rickman és Hugh Laurie. Méghozzá John Keats Óda egy csalogányhoz című versét. A vers szövege angolul és magyarul, Tóth Árpád fordításában, megtalálható a tovább mögött.

Minden kislányos rajongás nélkül komolyan mondom, hogy kattintsatok a videóra, majd csukjátok be a szemeteket, dőljetek hátra, és merüljetek el a versben! Megéri!

 

 

                        Ode to a Nightingale

 

My heart aches, and a drowsy numbness pains
         My sense, as though of hemlock I had drunk,
Or emptied some dull opiate to the drains
         One minute past, and Lethe-wards had sunk:
'Tis not through envy of thy happy lot,
         But being too happy in thine happiness,—
                That thou, light-winged Dryad of the trees
                        In some melodious plot
         Of beechen green, and shadows numberless,
                Singest of summer in full-throated ease.

 

O, for a draught of vintage! that hath been
         Cool'd a long age in the deep-delved earth,
Tasting of Flora and the country green,
         Dance, and Provençal song, and sunburnt mirth!
O for a beaker full of the warm South,
         Full of the true, the blushful Hippocrene,
                With beaded bubbles winking at the brim,
                        And purple-stained mouth;
         That I might drink, and leave the world unseen,
                And with thee fade away into the forest dim:

 

Fade far away, dissolve, and quite forget
         What thou among the leaves hast never known,
The weariness, the fever, and the fret
         Here, where men sit and hear each other groan;
Where palsy shakes a few, sad, last gray hairs,
         Where youth grows pale, and spectre-thin, and dies;
                Where but to think is to be full of sorrow
                        And leaden-eyed despairs,
         Where Beauty cannot keep her lustrous eyes,
                Or new Love pine at them beyond to-morrow.

 

Away! away! for I will fly to thee,
         Not charioted by Bacchus and his pards,
But on the viewless wings of Poesy,
         Though the dull brain perplexes and retards:
Already with thee! tender is the night,
         And haply the Queen-Moon is on her throne,
                Cluster'd around by all her starry Fays;
                        But here there is no light,
         Save what from heaven is with the breezes blown
                Through verdurous glooms and winding mossy ways.

 

I cannot see what flowers are at my feet,
         Nor what soft incense hangs upon the boughs,
But, in embalmed darkness, guess each sweet
         Wherewith the seasonable month endows
The grass, the thicket, and the fruit-tree wild;
         White hawthorn, and the pastoral eglantine;
                Fast fading violets cover'd up in leaves;
                        And mid-May's eldest child,
         The coming musk-rose, full of dewy wine,
                The murmurous haunt of flies on summer eves.

 

Darkling I listen; and, for many a time
         I have been half in love with easeful Death,
Call'd him soft names in many a mused rhyme,
         To take into the air my quiet breath;
                Now more than ever seems it rich to die,
         To cease upon the midnight with no pain,
                While thou art pouring forth thy soul abroad
                        In such an ecstasy!
         Still wouldst thou sing, and I have ears in vain—
                   To thy high requiem become a sod.

 

Thou wast not born for death, immortal Bird!
         No hungry generations tread thee down;
The voice I hear this passing night was heard
         In ancient days by emperor and clown:
Perhaps the self-same song that found a path
         Through the sad heart of Ruth, when, sick for home,
                She stood in tears amid the alien corn;
                        The same that oft-times hath
         Charm'd magic casements, opening on the foam
                Of perilous seas, in faery lands forlorn.

 

Forlorn! the very word is like a bell
         To toll me back from thee to my sole self!
Adieu! the fancy cannot cheat so well
         As she is fam'd to do, deceiving elf.
Adieu! adieu! thy plaintive anthem fades
         Past the near meadows, over the still stream,
                Up the hill-side; and now 'tis buried deep
                        In the next valley-glades:
         Was it a vision, or a waking dream?
                Fled is that music:—Do I wake or sleep?
 
 
 
 
 
 

Óda egy csalogányhoz


Szivem fáj s minden ízem zsibbatag
Mint kinek torkát bús bürök telé,
Vagy tompa kéjű ópium-patak,
S már lelke lankad Léthe-part felé, -
Nem boldogságod telje fáj nekem,
De önnön szívem csordúlt terhe fáj
Dalodtól, könnyű szárnyú kis dryád,
Ki bükkös berkeken
Lengsz s visszazengi a hűs, zöld homály
Telt kortyú, lenge, hő melódiád!

Oh még egy kortyot! mint hűs pincemély
Aggott borát, melyben - óh drága nedv, -
Zöld tájak fénye s virágíze él,
Provánszi dal, tánc s napsütötte kedv!
Egy kelyhet! - melyben délszak lángja forr,
Vagy mit a Múzsák szent patakja tölt
Rózsás habbal s a gyöngyszélű pohár
Öble setét bibor,
Hogy míg iszom, tűnjék a lomha föld
S szálljak veled, hol erdők árnya vár!

Szálljunk tova, csak el! feledni mind,
Mit lombok mélyén nem láttál soha,
A jajt, a lázat mind a ferde kínt,
Mit nyögve vált itt bús szívek soka,
Hol béna főkön hűs, gyér haj busong,
Hol ifjak vázként dőlnek sírba le,
Hol már eszmélni is keserűség
S ólmos szemhéju gond
S hol elborúl a szépség friss szeme,
Vagy benne egyre új vágy pokla ég.

Csak el! rejtekhelyedre lengni el!
Már nem Bacchus s a párducos fogat,
De a költészet szent szárnya emel,
Míg tompa elmém csügged s elakad, -
Im itt vagyok! - űl már az éj szelid
Trónján a szűz Hold s dús csillagcsokor
Tündéri rajban körbefürtözné, -
De e mély árnyba itt
Az égről halk fényt csak a szél sodor
Mohás útvesztők s vak zöld lomb közé.

Csak el! rejtekhelyedre lengni el!
Már nem Bacchus s a párducos fogat,
De a költészet szent szárnya emel,
Míg tompa elmém csügged s elakad, -
Im itt vagyok! - űl már az éj szelid
Trónján a szűz Hold s dús csillagcsokor
Tündéri rajban körbefürtözné, -
De e mély árnyba itt
Az égről halk fényt csak a szél sodor
Mohás útvesztők s vak zöld lomb közé.

Merőn figyellek, - oh sok bús időn
Szeretgettem már a szelíd Halált,
S hívtam, dudolva és becézgetőn,
Vinné halk lelkem békült légen át, -
De most, most volna a legédesebb
Elmúlni, kín nélkül, ez éjjelen,
Míg lelked a dal omló ütemén
Rajongva tépdesed!
Oh zengj még! s légy, ha már süket fülem
Hiú hant lesz, magasztos gyászzeném!

Te nem halálra lettél és irigy
Idő rád nem tipor, örök madár!
Éji dalod mondhatlan rég sir igy:
Hány császár s bús bohóc hallotta már!
Óh épp ez a dal járta át talán
A Rúth szivét, állván az idegen
Rozs közt, mikor síró honvágya fájt!
S mély vizek nyílt falán,
Az örvénylő óceán-üvegen
Talán e hang tár tűnt tündéri tájt!

Tűnt tündértáj! - harangként kong e szó
S tőled magamhoz visszaüzve zúg,
Ég áldjon! - hajh, az ábránd rossz csaló,
S híres tündérhatalma mind hazúg,
Ég áldjon, ég! - az égő, lenge dalt
A szomszéd rétek s halk folyó felett
Csend hűti már s ott túl a halmokon
A mély völgyekbe halt...
Mi volt ez? - éji ábránd? képzelet?
Oh tűnt zene, zengtél? vagy álmodom?
 
 
 
 
 
Benedict már föltűnt itt a blogon mint:
 
 
 
   és ez még csak a kezdet!
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr865339165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IamSherLocked 2013.07.19. 21:12:56

Húúú, de rég hallottam szép hangot szép dolgokat mondani... uh :) borzongató, végre, főleg egy nyelviskola ennyire nem tehetséges diákjai után. :D

IamSherLocked 2013.07.19. 21:14:02

And of course, happy birthday, Benedict, IAM(totally)SHERLOCKED! :)))))

ChristineJane 2017.05.20. 17:14:32

Imádom a verset is és az előadóját is!:D