Mintha csak ráléptem volna egy lépcsőfokra, ami nincs ott. Így, ilyen nehéz ürességgel a gyomromban bolyongok a házban mindig, amikor befejezek egy regényt. Egy történet, amely hetekig meghatározta minden napomat, véget ért. Én azonban nem tudok elszakadni tőle még, minden gondolatom körülötte forog. Terrárium, árulás, aszalt szilva és szökés kavarog a fejemben, miközben szórakozottan helyére teszem végre a Karácsonykor megnézett filmeket.

2.jpg

Szabó Magda Abigél című regényét most olvastam másodszorra. Az egyetemi tanulmányaim miatt angolul olvasok, nyelvgyakorlásképpen franciául. Bármennyire jó érzés is, hogy képes vagyok erre, azért kellett valami magyar. Valami, amit igazán ízlelgethetek. Nem sokat tétováztam, az Abigélt nyitottam ki. A könyv 1970-ben jelent meg először a Móra Kiadó gondozásában, népszerűsége máig töretlen. (2005-ben a Nagy Könyv elnevezésű országos programsorozatban Magyarország harmadik legnépszerűbb regényének választották az Egri csillagok és a Pál utcai fiúk mögött.)

1943 szeptemberében Vitay Georgina, az alig 15 éves kislány Budapest legjobb gimnáziumából Árkodra, a Matula János püspökről elnevezett református leánynevelő intézetbe kerül. Nagynénje teái, a színházak és múzeumok színes forgataga helyett egy fekete-fehér, rideg világban, egy erődben él tovább, és még csak azt sem tudhatja, miért.  Gina minden erejével menekülni próbál a magány, a szigorú szabályok és osztálytársai kegyetlensége elől, így apja végül bizalmába avatja, ez azonban azt jelenti, hogy lánya gyerekkorának egy csapásra véget vet...  

Szabó Magda így ír regényéről: „Nem szeretem a fényképeket, magam sose készítettem felvételt semmiről, az én mértékegységem, a szó, az ábrázolás; az Abigél-ben a Matula intézeten és lakóin kívül az is benne van, aki akkor, mikor mindez Vitay Georgina körül megesett, maga is  nagyon fiatal volt, ott élt a vaskos falak között és rémülten figyelte, nincs az a kapu, amit fel nem tudna tépni a háború vihara.”

1.jpg

A csodálatos az, hogy bár  a Matula tényleg olyan, mint egy erőd – tömör és félelmet keltő -, kapuját pedig valóban feltépi a háború vihara, azért az utolsó lehetséges pillanatig ott pezseg benne az élet, az ifjúság minden fénye, reménye, kétsége és öröme. Mindehhez pedig olyan rejtélyek és fordulatok társulnak, a könyv szinte minden oldalán,  amelyek az utolsó mondatig képesek meglepetést okozni. Csoda, hogy Abigélt nem elég egyszer megismerni? Csoda, hogy történetét filmen is elmesélték?

3.jpg

Az Abigél négyrészes tévéfilm változatát 1978-ban készítették, és bátran megnézheti mindenki, aki – csak úgy, mint én – még nem tud elszakadni a regénytől. A forgatókönyvet ugyanis Szabó Magda maga írta, így a film olyan közel áll az alapjául szolgáló regényhez, amennyire az csak adaptáció esetében lehetséges. Zsurzs Éva rendezésében a kor legnagyobb színészei keltik életre a magával ragadó gazdagsággal megrajzolt karaktereket. Egytől egyig felejthetetlen alakítást nyújtanak. Szerencsi Éva, mint Gina, aki egyik percről a másikra apja szövetségesévé válik. Piros Ildikó, mint a szépséges Zsuzsanna, aki nemeztalpú cipőjében hangtalanul suhan a folyosókon. Balázsovits Lajos, mint az „egyetlen férfiszerű férfi” a Matulában, azaz Kalmár tanár úr, akinek láttán minden növendék szava elakad, olyan jóképű. Básti Lajos láttán is mindenki elnémul, csak éppen félelmében, hiszen olyan tökéletes Torma Gedeon, az iskola igazgatója szerepében; ő a fekete ember, akinek még a hangja is fekete, feketét nevet és az ajtón sem kimegy, kifeketéllik. Ruttkai Éva is káprázatos, mint a gyakran harsány és pimasz Horn Mici, aki annyi „hagyományt” teremtett a Matulában. S persze felejthetetlen Garas Dezső is, mint Kőnig. A gyerekes, jelentéktelen, ügyetlen, gyáva Kőnig, aki folyton csak eszik és annyira nem figyel semmire, hogy még megsérteni sem érdemes. Kőnig, aki még a legdrámaibb pillanatban is csak annyit képes kérdezni: „Szeretik az aszalt szilvát?

                                                                                                         Bori

Abigél

színes magyar romantikus kalandfilm, 290 perc, 1978

rendező: Zsurzs Éva
író: Szabó Magda
zeneszerző: Palásti Pál
operatőr: Lukács Lóránt
díszlettervező: Mátay Lívia

szereplők:
Szerencsi Éva (Vitay Georgina)
Nagy Attila (Vitay tábornok)
Básti Lajos (Torma Gedeon)
Ruttkai Éva (Horn Mici)
Piros Ildikó (Zsuzsanna)
Garas Dezső (Kőnig)
Balázsovits Lajos (Kalmár Péter)
Bánfalvy Ágnes (Torma Piroska)
Kovács István (Kuncz Feri)
Rátonyi Hajni (Muray)
Temessy Hédi (Erzsébet)
Zsurzs Kati (Kiss Mari)
Schubert Éva (Gigus)
Egri Kati (Bánki Anna)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr544921565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tenesseeblues 2013.01.12. 07:29:05

Az életszeretet árad ezekből az írásokból. Azért kihagyhatatlanok, dear Puffcinq:))))

vincentmarvinjules 2013.01.13. 20:54:19

Most megy a Dunán... :))))))

IamSherLocked 2013.01.23. 10:31:40

Ó, a telepátia! :) Saját magam számára is megmagyarázhatatlan volt, amikor pár napja az Abigélt vettem le a DVD-s polcról, merthogy eltökélten valami modern korban játszódó filmet akartam megnézni. Dehát tudtam, hogy nem lesz rossz választás. És azt most sem állhatom meg leírni, hogy Szerencsi Éve az Óbudai Gimnáziumba járt, nem holmi színészképzőbe :) Az írás ismét issszonyú jó!

ChristineJane 2017.11.26. 16:53:10

Megunhatatlan, a sorozat és a regény is!