Ha lesz is 5. évada a Sherlocknak, arra még egészen biztosan várnunk kell, hiszen Benedict Cumberbatch jövőre új sorozattal jelentkezik. Az Edward St Aubyn regényei alapján készülő sorozatban alakítja majd a főhőst, Patrick Melrose-t. (Itt egy újabb könyvsorozat, amit el kell kezdenem olvasni? :) )

Patrick Melrose traumatikus, bántalmazással teli gyerekkor után, neurotikus, alkohol - és drogproblémákkal küzdő felnőtt lesz. A sorozatban életének öt állomását ismerhetjük meg, 5 regényt dolgoznak föl, 5 részben.

 

huh.jpg

 

Premier tehát jövőre, az ígéretes előzetes a tovább mögött!

Ötéves A Kihagyhatatlan blog! Ezen a szép napon én csak azt mondhatom, amit tavaly is: És az Idő még mindig rohan! Születésnapot ünnepel A Kihagyhatatlan blog! Kedves, Drága Olvasók, Rokonok, Barátok!:) Nagyon köszönöm, hogy olvassátok a blogot, csak így tovább! :) Petrának, Leventének, Csillának és Erzsinek még mindig köszönöm azt a sok jót és szépet, amit hozzátettek, hozzátesznek a bloghoz!

A jeles születésnap alkalmából Erzsi, Csilla és én végre együtt írtunk a House-ról, olvassátok az alábbi sorokat legalább olyan lelkesen, mint ahogy mi írtuk őket Nektek! Jó szórakozást!:)

Bori

Minden Szakácsi Sándorral kezdődött. Az ő utánozhatatlan és felejthetetlen lágyan érdes hangjával. Úgy 10 éve lehetett, amikor először meghallottam, ahogy Szakácsi Sándor ezt a különleges hangot egy áthatóan kékszemű, borostásan vonzó színésznek kölcsönzi. A színész egy nem mindennapi orvost játszott. Akkor még nem tudtam semmit sem Hugh Laurie-ról, sem Doktor House-ról, de abban a percben eldőlt, hogy nagyon sokat fogok még tudni róluk. A következő években a Doktor House életem legmeghatározóbb sorozatélménye lett, amely a mai napig hiányzik, hiába 5 éve már, hogy véget ért.

 

house3.jpg

 

A Doktor House a világ egyik legsikeresebb sorozata, amely nyolc éven át 2004 novembere és 2012 májusa között futott Amerikában. Alapötlete szerint Dr. Gregory House a kitalált Princeton-Plainsboro Oktatókórház orvosa. Doktor House kiváló orvos, világhírű diagnoszta, azonban testi és lelki sérülésekkel küzd, gyógyszerfüggő, magába zárkózó, mogorva alak. Emberi kapcsolatot sem a kollégáival, sem a betegeivel nem képes kialakítani, egyetlen barátja van, aki kitart mellette. És ha mindez nem lenne elég, Doktor House-t látszólag csak a betegség érdekli, a tünetekből összeálló rejtély megoldása, az ember maga nem. Így csak olyan betegeket kezel, akiknek a tünetei kellően izgalmasak és titokzatosak számára. House világában a rák például unalmas.

Amíg én megjártam Londont majd kicsit megfázva, de nagyon boldogan és élményekkel gazdagon hazatértem, egyre csak jöttek a hírek, hogy milyen izgalmak várnak még ránk, sorozatokban és filmekben.

Először is itt van végre a 13. Doktor,  kellően furcsa és izgalmas új ruhában, megújult időgéppel.

 

13.jpg

 

Jodie Whittaker idén Karácsonykor veszi át a Tardis kulcsát Peter Capalditól, és 2018 őszén indul önálló kalandokra, mint a sorozat első női Doktora.

A tovább mögött jön a Királynő és a Legendás állatok.

 

Hivatalosan eddig két évadot mutattak be a Robert Galbraith (JK Rowling alteregója) regényei nyomán készülő Strike című BBC sorozatból. Angol sorozatoknál egyáltalán nem meglepő módon azonban mindez csak 5 epizódot jelent. Most ezt az 5 epizódot fogom nagyobb spoilerek nélkül megvizsgálni, hogy kedvet csináljak nektek Cormoran Strike magánnyomozó kalandjaihoz.  

Cormoran a legjobb nyomozói hagyományokat követi. Trauma érte és titkokat rejteget, mint Luther. Úgy látja meg az összefüggéseket, ahogy csak Sherlock tudja. Végül pedig apró, gyakran jelentéktelennek tűnő részletekből rakja össze a teljes képet, és könyörtelenül sarokba szorítja a tettest, mint Columbo. Ja, és neki is van ikonikus kabátja. ITT elolvashatjátok, mit írtam a Strike-ról a sorozatjunkie-n. Mert vendégbloggerkedni jó!:)

 

strike9.jpg

 

A tovább mögött megmutatom, mit írtam még más blogokon. Igen, jön Poldark, Sherlock és House.

A Doctor Who (magyarul Ki vagy, Doki? - bár nem hiszem, hogy bárki is hívta így valaha) a BBC legendás sorozata, amelyben egy alakváltásra képes, igen vonzó földönkívüli egy 1960-as évekbeli klasszikus angol rendőrségi telefonfülkének álcázott időgéppel utazik időben és térben, hogy megmutassa nekünk, hogy bár határtalanul veszélyesek és ostobák tudunk lenni, az ember azért mégiscsak elmondhatatlanul csodálatos. A Doktor megjárja a Mennyet és a Poklot, hogy minket tanítson, és mindehhez nem kell neki más, mint egy szónikus csavarhúzó és persze egy jó útitárs.

A Doctor Who modern változata 2005-ben indult a BBC-n, és én 12 évig halogattam, hogy nézzem. De idén nyáron én is beszálltam végre a híres időgépbe, a TARDIS-ba. Most tartok a 3. évadnál, és az egyik legnépszerűbb Doktornál, David Tennantnél. Így elkerülhetetlen volt, hogy én is rátaláljak arra a jelenetre, amelyben egy jótékonysági akció keretében, David Tennant és Catherine Tate megnevettetnek minket. Természetesen a Doktor segítségével. A jelenet fénypontja egyértelműen az, amikor Catherine Tate dühösen szavalja Shakespeare CXXX. szonettjét. Ezt csinálja utána valaki! Mondjuk egy földönkívüli. De nem is árulok el többet, nézzétek meg a jelenetet!

 

 

Még több Doktor a tovább mögött!

Kinek mondjam el vétkeimet?

2017.10.03. 12:23

Miközben a Lucifer 3. évada berobbant, a Poldark még mindig hiányzik és a Strike folytatására is várnunk kell hónapokig, ne felejtsük el, milyen zseniális sorozatot készített nekünk a magyar HBO. A Terápia befejező, harmadik évada 2017. november 13-án érkezik. Most végre kiadtak hozzá egy hosszú, érzelemgazdag előzetest.

 

 

Mácsai Pál visszatér, mint Dargay András, aki nemcsak a betegei, de önmaga gyógyulásáért is küzd mindennap. Hétfőtől csütörtökig mindennapra jut egy páciens, pénteken pedig András maga megy pszichológushoz. Az egyes napokhoz tartozó előzeteseket ITT nézhetitek meg. Én most azt emelném ki, hogy a fenti előzetesben végre hosszan föltűnik Pető Kata, a fiatal és tehetséges szinésznő, aki András barátnőjét alakítja. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen szerep jut neki. Nézzétek meg Ti is novemberben!

 

peto-kata_680x480.png

 

 

A National Theatre Live egy fantasztikus sorozat, amelynek keretében felejthetetlen színházi előadások jutnak el a világ különböző országaiba, a közönség legnagyobb örömére. A barátnőim és én az NT Live keretében láttuk például a Frankensteint, amely azóta is nagy hatással van ránk. Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínház kapcsolódik az NT Live-hoz, még idén és jövőre is remek előadásokat hoznak el.

 

hedda.jpg

 

A tovább mögött kezdjük is mindjárt azzal az előadással, amely számunkra a legizgalmasabb. Magyar színésznő londoni színpadon!

Ki hozza el a fényt?

2017.09.08. 13:57

Netán Benedict Cunberbatch? Végre itt az előzetes a The Current War című filmhez. A filmben, amely Amerikában még idén mozikba kerül, Thomas Edison (Benedict Cumberbatch) és George Westinghouse (Michael Shannon) rivalizálásába nyerhetünk betekintést. A film ismertetője szerint a kérdés nem más, mint ez: ki hozza el a fényt a modern világba? Az előzetes nagyon izgalmas, és igen, a filmben Nikola Tesla (Nicholas Hoult) is föltűnik.

 

 

Remélem, a filmet jövő év elején már mi megnézhetjük. A kérdés már csak az, mi lesz a magyar címe? Áramháború?

 

the_current_war.png

Bizony, a Poldark 3. évada már véget is ért, de a negyediket hamarosan elkezdik forgatni, és remélem, egy év múlva már láthatjuk is. Addig is összegyűjtöttem Nektek mindazt, amit eddig a Poldarkról írtam:

 

 

  • Nem sokkal később elkezdtem nézni a Poldarkot, és jött a "nagy ajánló".

 

 

 

  • Majd egy bejegyzésben azt is megnézhettétek, hogyan festenek a szereplők XXI. századi ruhában. Szerintem csinosak.:D

 

 

 

Ezek után vendégbloggerkedtem is, a sorozatjunkie-n írtam a Poldarkról:

 

 

 

poldark3sorozatjunkie1.jpg

 

Na, és mit fogunk nézni most, hogy Ross Poldark egy időre szögre akasztotta a háromszögletű kalapot? (A Lucifer pedig csak októberben érkezik.) A tovább mögött minden kiderül!

Tom Hiddleston hiába jelentkezett be a szerepre határozottan. Aidan Turnernek is nagyon jól állna az Aston Martin, de ő egyelőre maradhat a lovaknál és a háromszögletű kalapoknál. Benedict Cumberbatch pedig már Sherlockként is szuperkém. Nagyon úgy tűnik, hogy most egy időre vége a találgatásoknak, Daniel Craig marad James Bond.

Nekem pedig erről a hírről eszembe jutott, mikor szerettem meg igazán Daniel Craiget. Akkor, amikor egy a BBC számára készített Red Nose Day - jelenet alkalmával megmutatta, hogy nagyon jó a humora és van öniróniája. Az alábbi jelenetben Daniel Craig beleszeret Elaine-be (Catherine Tate), és beköltözik hozzá, de a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan kellene. A jelenet egyszerre szomorú, bizarr és nagyon - nagyon vicces. Hangosan fogtok nevetni rajta, ígérem. Hamisítatlan angol humor, épp ez kell nekünk ebben a tikkasztó hőségben:

 

 

A 25. James Bond film egyébként 2019 novemberében kerül a mozikba, Daniel Craig ötödik alkalommal bújik majd a mindenkinek udvariasan bemutatkozó titkosügynök bőrébe. És persze megint az a hír járja, hogy utoljára. Így 2020-ban újraindulhatnak majd a találgatások: ki lesz az utódja? Én még mindig Idris Elbának drukkolok.

 

daniel.jpg