Tűnés, Mr. Darcy. Ross Poldark megérkezett! Ennek a címnek egyszerűen nem tudtam ellenállni. De a dolog természetesen úgy áll, hogy Mr. Darcy egy tapodtat sem mozdult, szeretem, talán jobban, mint eddig bármikor, de Ross Poldark kétségtelenül megérkezett mellé

Emlékeztek, hogy júniusban azt mondtam: „a Poldark című sorozatot, amellyel Aidan Turner mostanában dobogtatja a női szíveket (még) nem nézem.”? Na, hát azóta megnéztem, és sokkal többet is tettem. Dobog is a szívem rendesen. Sőt, annyi minden felgyülemlett bennem, hogy hirtelen nem is tudom, hol kezdjem. Legjobb lesz, ha megint a tollamra bízom magam. Úgy biztosan jutunk valahova.

poldark3.jpg

Winston Graham angol író 1908-ban született Manchesterben, életének meghatározó negyven évét azonban Cornwallban töltötte. Fiatalkorától kezdve írt, életműve több mint 40 kötetből áll. 1961-ben jelent meg Marnie című regénye, amelyből Alfred Hitchcock rendezett filmet Tippi Hedren és Sean Connery főszereplésével (1964). Az első Poldark regény 1945-ben jelent meg, és egy nagyobb szünetet leszámítva, Poldark végigkísérte Winston Graham életét. 2002-ben adták ki az utolsó Poldark kötetet, Winston Graham 2003-ban halt meg, 95 éves korában.

A Poldark tehát egy 12 kötetes regénysorozat. A regények középpontjában Ross Poldark családjának sorsa áll. Minden 1783-ban kezdődik, amikor Ross Poldark kiábrándultan és fáradtan hazatér Cornwallba az amerikai függetlenségi háborúból. Otthon megtudja, hogy édesapja halott, az öröksége romokban hever, szerelme, Elizabeth pedig végül egy másik Poldarkot választott, Ross unokatestvérét, Francist. Rosst azonban nem olyan fából faragták, hogy összeomoljon a csapások alatt. Megnyitja apja régi vörösréz bányáját és mint a környék földesura, egy ősi család sarja, odaadóan segíti a bányászokat, földművelőket. Ross nem tudja elfelejteni Elizabeth-et, de amikor egy nap egy fiatal lány, Demelza segítségére siet, az egész élete megváltozik… Mindeközben pedig ott van a háttérben George Warleggan, a szegénysorból feltörő bankár, aki egyszerre irigyli és csodálja Rosst, féltékeny is rá, így természetesen folyamatosan ellene áskálódik.

Nehogy azt higgyétek ám, hogy most sok mindent elárultam, ez valóban csak az alaphelyzet. És ez a helyzet kezd el kibontakozni az első regényben, amelyet már sikerült elolvasnom. Jobban mondva, egyszerűen nem tudtam letenni. A könyv minden rétege magával ragadó. Kezdjük azzal, hogy Winston Graham fantasztikus környezetet választott hőseinek: Cornwall a XVIII. század végén. Anglia legnyugatibb megyéje, a lélegzetelállítóan gyönyörű tengerparttal rendelkező bányavidék súlyos változásokon megy keresztül. Amerika függetlenedik, Franciaországban közeledik a forradalom… A bányászoknak eddig sohasem tapasztalt, hatalmas szegénységgel, a nemeseknek kiváltságaik elvesztésével kell szembenézniük. Ebbe az izgalmas történelmi tablóba illeszkedik Ross küzdelme, hogy új életet teremtsen magának és családjának.

Ross Poldark nem tekinthető egyértelműen pozitív hősnek. Őszinte és szilárd erkölcsű, de vad és fékezhetetlen is, gyakran szembekerül a törvénnyel. George Warleggan a halk szavú és nyugodt bankár, aki remekül manipulálja az embereket és mindig eléri, amit akar, Ross izgalmas ellenpontja. És ha mindez nem lenne elég, ott van még az aprólékosan kidolgozott szerelmi háromszög is, Ross két erős nő között őrlődik. Winston Graham könnyedén és szenvedélyesen, rendkívül jó humorral ír. Most mondjátok, csoda, hogy hetekig még reggelizni is ezzel a könyvvel jártam?

A BBC 1975-ben mutatta be a Poldark regényekből készült „klasszikus” sorozatát. A mai napig jelennek meg arról cikkek, hogy Winston Graham ezt a sorozatot nem szerette, mert nem tetszett neki, ahogy Demelzát ábrázolják benne. A nagyközönség körében azonban hatalmas siker lett a sorozat, hetente több mint 14 millióan ültek le elé, „korának Downton Abbey-je” volt. A majdnem napra pontosan 40 évvel később, 2015 márciusában bemutatott új változat is kirobbanó sikert hozott. Nehéz is erről az új változatról visszafogottan, és elemzői pontossággal írni, mert egyszerűen tökéletes. Visszaadja a regény lényegét, és ugyanúgy magával ránt. Természetesen Cornwallban forgatták, a félelmetesen gyönyörű sziklás tengerpart eszményi háttér a kalandos-küzdelmes romantikához.

Aidan Turner Ross Poldark szerepére termett, és láthatóan nagyon élvezi is, hogy a lázadó nemes úr bőrébe bújhat. Az egész sorozatból ez árad egyébként: akik készítették, élvezték, amit csináltak, nekünk nézőknek sincs más dolgunk, minthogy élvezzük a munkájuk eredményét. Úgyhogy, ha még nem tettétek meg, most kezdjetek Poldarkot nézni! A második évad szeptember 4-én este érkezik a BBC One-ra, addig még éppen megnézhetitek az első évadot. Persze utána vegyétek le a polcról a Büszkeség és balítéletet! Hiszen Mr. Darcy az örök romantikus hős, még akkor is, ha Ross Poldark megérkezett!

 

                                                                                                          Bori

 

Poldark

 

színes, angol kalandfilm sorozat, 60 perc, 2015

 

rendező: Edward Bazalgette, William McGregor

 

forgatókönyvíró: Debbie Horsfield

 

zeneszerző:        Anne Dudley

 

operatőr:           Cinders Forshaw

 

Ross Poldark                 Aidan Turner

 

Demelza Carne           Eleanor Tomlinson

 

Elizabeth Poldark          Heida Reed

 

Francis Poldark            Kyle Soller

 

Verity Poldark             Ruby Bentall

 

Dr. Dwight Enys           Luke Norris

 

George Warleggan     Jack Farthing

 

A sorozat első évada 8 epizód, és Winston Graham első két Poldark regényét (Ross Poldark, Demelza) dolgozza fel. A második évad már elkészült, 10 részben dolgozza föl a második két regényt (Jeremy Poldark, Warleggan). Bár a második évadot még be sem mutatták, a BBC már be is rendelte a harmadikat, amely 10 epizódban újabb két regényt dolgoz majd fel (The Black Moon, The Four Swans). A harmadik évad 2017-ben érkezik. A sorozatot Magyarországon még nem vetítik.

A BBC a második évadhoz is zseniális előzetest készített, ha megnéztétek már az első évadot: IDE KATTINTSATOK.

Az első évad előzetesében hallható szám ITT VAN. A második előzetes zenéje ITT.

Nemrég volt a balkezesek világnapja. De vajon melyik színész balkezes a sorozatban? Csak kattintsatok az éppen kaszálni készülő Poldarkra, és minden kiderül!:)

 

A Poldark könyvsorozat kötetei:

  • 1945 - Ross Poldark
  • 1946 - Demelza
  • 1950 - Jeremy Poldark
  • 1953 - Warleggan
  • 1973 - The Black Moon
  • 1976 - The Four Swans
  • 1977 - The Angry Tide
  • 1981 - The Stranger from the Sea
  • 1982 - The Miller's Dance
  • 1984 - The Loving Cup
  • 1990 - The Twisted Sword
  • 2002 - Bella Poldark

Az 1983-ban megjelent Poldark's Cornwall nem regény, Poldark világát, Cornwallt mutatja be az olvasóknak. A Poldark könyvek még nem jelentek meg Magyarországon.

 

További romantikus hősök a blogon:

Mr. Rochester

És persze Mr. Thornton is jön hamarosan...:)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr9910417042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

IamSherLocked 2016.09.04. 21:20:51

Ó, de szuper ajánló! Rögtön kedvet csinál ahhoz, hogy megnézzem a sorozatot! És mivel az elsőt már láttam, a másodikhoz! És olyan érdekes, hogy ilyen népszerű sorozatok ennyire el tudnak tűnni, hogy nem is hallott az ember róla... De Demelza vitathatatlanul jobban néz ki ebben a sorozatban.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2016.09.06. 12:25:24

@IamSherLocked: köszönöm, ez most szerintem is egész jó lett.:) Én egyébként leginkább azon csodálkozom, hogy a könyvekről nem hallottam ezelőtt, de biztos én vagyok béna.:D A régi sorozatra is nagyon kíváncsi vagyok, egyébként, biztos megnézem majd. Azt még meg kell mondanom, hogy szerintem Ross is határozott fejlődésen ment keresztül az utóbbi negyven évben, vizuális élmény szempontjából.:D

ChristineJane 2017.06.05. 14:28:12

Ó, én ehhez még hogyhogy nem szóltam hozzá? Szuper írás, köszi, és már alig várom a harmadik évadot!:)

Ancsinszka 2017.06.17. 23:45:53

Szia Bori, nem tudom emlékszel-e még rám, én írtam a DA hogyvoltot. :) Mostkezdtem el nézni a Poldarkot, egyelőre elég vegyes érzésekkel. Aiden Turner elég eyecandy, meg a karaktere is jó, de kicsit olyan túl hamar jöttek össze Demelzával. Nade, nézem tovább majd, még csak az első évad felénél tartok. :) Ha még nem készült belőle hogyvolt, lehet bepróbálkozom vele. Nagyon szupi, hogy van ez a blogod. :)

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2017.06.18. 13:50:55

@Ancsinszka: persze, hogy emlékszem rád! És a szuper hogyvoltjaidra is!:) Örülök, hogy elkezdted a Poldarkot, remélem, a végére tetszeni fog. Ne aggódj, Ross és Demelza között lesz még bonyodalom.:) Poldark-hogyvoltra én már jelentkeztem, van is fönt egy vázlatom, de egyszerűen nem volt még időm kitenni. Ha van kedved, írhatnánk közösen, hogy beosztjuk egymásközt a részeket.:)

Örülök, hogy tetszik a blog, remélem, olvasni fogod, és a Poldarkon kívül találsz rajta mást is, ami tetszik!:)

Ancsinszka 2017.06.22. 09:21:33

Végül is folytattam, de húha, elég érzelmi hullámvasút ez a sorozat. :) Sok minden keveredik benne, de azt hiszem folytatni fogom, az évad végére már elkezdtem kötődni a sorsukhoz. Van kedvem a közös hogyvolthoz. Milyen váltásban írjuk? Egy részt te, egy részt én, vagy az évadok fele-fele? Nekem bármelyik jó, bár lehet az évad felezése jobb, mert akkor egybefüggően tudjuk írni. De várom az ötleteidet. :) Már olvastam régebben is a blogod amúgy, tele van érdekes dologgal, pláne, egy angol period drama rajongónak. ;)

ChristineJane 2017.06.24. 12:49:55

@Ancsinszka: Ó, de jó új "arcot" látni itt!:) Szuper lenne, ha együtt írnátok hogyvoltot. Szerintem amúgy a 3. évad is tök jó eddig, úgyhogy megéri folytatni!:))

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2017.06.24. 13:06:33

@Ancsinszka: szuper!:) Hamarosan írok üzenetet, hogy mindent megbeszéljünk! Addig is, off, de ezt láttad már?:)

puffcinq.blog.hu/2017/06/23/jon_a_downton_abbey_mozifilm

Ancsinszka 2017.06.28. 22:34:25

Jóój igen, láttam, nagyon kíváncsi vagyok mi lesz belőle, jó lenne újra látni őket. :) Megkaptam az üzit, mindjárt válaszolok.

Ancsinszka 2017.06.28. 22:40:15

@ChristineJane: Köszönöm a kedves fogadást. :) Bízom benne, hogy összejön, és persze beleadunk mindent! :) Nagyon kíváncsi vagyok amúgy hova pörögnek tovább az események, most már a második évad közepén járok, köszi a biztatást! :)

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2017.07.04. 19:02:50

@Ancsinszka: végre válaszoltam az üzenetedre.:)

ChristineJane 2017.07.04. 19:09:58

@Ancsinszka: :) remélem, tetszeni fog a 3. évad is. És nagyon várom a hogyvoltokat. Bevallom, kicsit megkésve, de végre elolvastam a Downton Abbey hogyvoltjaidat, szuperek!:)