Írásom a MaNDA oldalán jelent meg egy hete.

 

„Now, I have a machine gun, ho-ho-ho!”  „Locksley, I'm gonna cut your heart out with a spoon!” „Turn to page 394.” – Hetek óta ezek a szállóigévé vált mondatok járnak a fejemben, Hans Gruber, a nottinghami bíró és Perselus Piton professzor híres szavai – Alan Rickman hangján. A zseniális brit színész és rendező 2016. január 14-én hunyt el. Február 21-én pedig 70 éves lenne. Ezért most nem a veszteségről írunk, hanem ünnepeljük őt.

Ünnepeljük a nem mindennapi színészt, aki egyetlen mondattal, egyetlen szemvillanással képes volt emlékezetessé tenni egy egész filmet, még akkor is, ha éppen nem ő volt a főszereplő. Minden alakításában volt valami titok. A titkot pedig mindannyian szeretnénk újra és újra megfejteni, de nem tudjuk. Éppen ez adja az erejét.

hansgruber.jpg

Alan Sidney Patrick Rickman 1946. február 21-én született egy londoni munkáscsalád második gyermekeként. 1965-ben, 19 éves korában ismerte meg az akkor 18 éves Rima Hortont, 1977-ben összeköltöztek, és Alan Rickman haláláig együtt éltek. Sokáig úgy tűnt, Alan Rickman sikeres grafikus lesz, iskolái elvégzése után barátaival nyitott egy grafikai tervező stúdiót. 1972-ben azonban fölvették a Royal Academy of Dramatic Artra (RADA – London egyik legrégebbi színiiskolája). Eldőlt, hogy színész lesz. A RADA-n töltött évek alatt színházi öltöztetőként dolgozott színészóriások mellett. 1978-ban Tybaltként lépett színpadra. A Court Drama Group Rómeó és Júlia előadását a BBC is rögzítette, így Alan Rickman alakítását ma is megnézhetjük. Tybalt megformálása jelentette Alan Rickman aktív színészi pályájának kezdetét. Alan Rickman elhivatott és sikeres színpadi színész lett. A Royal Shakespeare Company tagjaként 1985-ben eljátszotta Valmont szerepét, amely hatalmas sikert hozott számára. Eredetileg a Veszedelmes viszonyok legendássá vált 1988-as filmváltozatában is Alan Rickman játszotta volna az érzelemmentes csábítást művészi szintre emelő, könyörtelen vikomtot. Azonban a szerepet mégsem tudta elvállalni, mert már szerződés kötötte egy másik filmhez. (Így lett Valmont szerepével világhírű John Malkovich…)

És hogy melyik volt az a másik film, amelyikhez Alan Rickman már leszerződött? Mi volt élete első nagyjátékfilm szerepe 40 évesen? Bizony, a Die Hard. Az elegáns, művelt és ördögien vonzó Hans Gruber szerepében Alan Rickman máig a filmtörténet egyik legjobb gonosza. A Die Hard sikere után Alan Rickman az angol tévébe tért vissza, és ismét máig ható alakítást nyújtott, ezúttal romantikus szerepben, a különleges hangulatú Szívből, igazán (Truly, Madly, Deeply) című filmben. Tündöklő tehetségű csellóművészt játszott, aki váratlanul meghal, majd halála után visszatér, hogy segítsen gyásztól sújtott barátnőjének. A film felejthetetlen jelenete, amikor Alan Rickman énekel. A Szívből, igazán-t 1991-ben mutatta be a tévé. Ugyanebben az évben került a mozikba a Robin Hood – A tolvajok fejedelme, és minden elfogultság nélkül mondhatjuk, Alan Rickman szerepeltetése a legjobb dolog, ami ezzel a Robin Hood feldolgozással történhetett. Kevin Costner hősiessége és Bryan Adams szerelmes főcímdala helyett a nottinghami bíró, azaz Alan Rickman humora és éles megjegyzései teszik a mai napig élvezhetővé ezt a filmet. És még csak most érkeztünk el Alan Rickman karrierjének egyik legszebb alakításához, Brandon ezredeshez. Jane Austen Értelem és érzelem című regényéből Emma Thompson írt kitűnő forgatókönyvet. Alan Rickman pedig mint a Marianne Dashwood (Kate Winslet) szerelméért küzdő Brandon ezredes, megmutatja mindazt, ahogyan az igaz szerelmet elképzeljük. Kritikai elismerés szempontjából karrierjének csúcspontja az 1996-ban bemutatott HBO tévéfilm, a Raszputyin. Az „őrült szerzetes” megformálásáért Golden Globe- és Emmy-díjjal is jutalmazták. A Raszputyin forgatása kapcsán Alan Rickman Budapesten is megfordult. A filmet Ragályi Elemér fényképezte, számos jelenetet az Operaházban vettek fel.

1999-ben Kevin Smith a mai ember és a vallás kapcsolatát vizsgáló vígjátékában, a Dogmában szerepelt. Ő volt Metatron, az Úr hangja. Ezt a szerepet nála jobban senki sem tudta volna eljátszani. Alan Rickmannek ugyanis senki máshoz nem hasonlíthatóan gyönyörű hangja volt. Helen Mirren szavaival „mézesen édes, de pengeéles” („could suggest honey or a hidden stiletto blade”). Lassan beszélt, halkan, lágyan, hangja egyszerre volt szívhez szóló, mégis félelmetes. Rabulejtő. Máig emlékszem a pillanatra, amikor először meghallottam, ahogy Piton professzor azt mondja Harry Potternek: "Clearly, fame isn’t everything". Eldöntöttem, mostantól csak angolul nézem a Harry Potter-filmeket. És igen, elérkeztünk a Harry Potterhez. Alan Rickman 2001 és 2011 között tíz éven át, nyolc filmben alakította Perselus Piton professzort. Egy új generációt nyűgözött le. Piton professzor kétségkívül a Harry Potter-univerzum legizgalmasabb szereplője. Összetett és titokzatos karakter, és Alan Rickman ezt tökéletesen megmutatja. 2003-ban pedig a tökéletes karácsonyi filmben szerepelt: az Igazából szerelemben ő alakította Harryt. Szerepében öreg és megfáradt, de így is minden karácsonykor beleszeretünk. Mert az Igazából szerelmet minden karácsonykor látni kell. Miután megnéztük a Die Hardot.

Filmrendezőként is bemutatkozott. 1997-ben mutatták be a Sharman Macdonald darabjából készült Téli vendég című filmjét. A filmben Emma Thompson és színésznő édesanyja, anyát és lányát alakít. Alan Rickman második rendezése még egészen új, tavaly mutatták be, a címe A Little Chaos. A film XIV. Lajos király udvarába hív meg minket, a Versailles-i kastély kertjének építése idejére. XIV. Lajos szerepében maga Alan Rickman látható, a film női főszereplője Kate Winslet, akivel az Értelem és érzelemben szerepeltek már együtt. A színházba is mindig visszatért. 1998-ban Antonius volt Helen Mirren Kleopátrája mellett a londoni Olivier Theatre-ben. Noël Coward Private Lives című darabjában Londonban és a Brodwayn is nagy sikerrel szerepelt. Alan Rickman szereplésével még két új film vár bemutatásra. Az egyik az Eye in the Sky című háborús dráma, a másik az Alice Tükörországban.

Mondatokkal kezdtük, amelyeket Alan Rickman tett felejthetetlenné. De egy nagyon fontos mondat a végére maradt: My mistress’ eyes are nothing like the sun. Úrnőm szeme nem nap.Shakespeare CXXX. szonettjét senki sem szavalja szebben, mint Alan Rickman, az Úr hangja.

                                                                         Bori

További érdekességek:

Mesmer
című filmjét – amelyben Franz Anton Mesmer XVIII. századi német orvost és pszichiátert formálta meg – Ragályi Elemér fényképezte, csakúgy, mint a Raszputyint. A film belső felvételei a fertődi Esterházy-kastélyban készültek.

A Texas együttes két klipjében is szerepelt. Az In Demand című számhoz készült klipben szenvedélyesen táncol, a Start a Family klipjében meg is szólal hipnotikus hangján.

Adam Leonard angol dalszerző – énekes Not Alan Rickman című száma Alan Rickmanról szól.

Különleges hangját kollégái nagyon szeretik, illetve nagyon szeretnék utánozni. Alan Rickman nyilatkozta, hogy ez őt nem zavarja, egészen addig, „amíg az utánzás pontos”. Két legtehetségesebb utánzója Benedict Cumberbatch és Tom Hiddleston.

 

 

További ajánlott Alan Rickman filmek (a teljesség igénye nélkül): Mesmer, Galaxy Quest, Sweeney Todd 

Az a Rómeó és Júlia előadás, amelyben Alan Rickman Tybaltként lépett színpadra megtalálható a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának médiatárában, DVD-n.

A bejegyzés trackback címe:

https://puffcinq.blog.hu/api/trackback/id/tr738376518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IamSherLocked 2016.02.28. 19:30:15

Egyszerűen zseniális ez a cikk! Teli érdekes tényekkel, amiket nem unalmas/kioktató/unalmas módon közöl, tökéletes, hajlékony, a fülnek kellemes nyelvezete van, elvarázsol, magával ragad, és mindegyik filmet meg akarom nézni de tüstént! :) Gratulálok!

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2016.02.29. 16:39:44

@IamSherLocked: nagyon meghat, hogy ennyire tetszik neked! Remélem, minden képet és videót alaposan megnéztél!:D Egyébként csak egy szavadba kerül, és máris tartunk Alan Rickman filmklubot.;)))

ChristineJane 2018.01.06. 12:29:10

Zseniális ez a cikk (is)! Én is gratulálok, és köszönöm!!
süti beállítások módosítása